Emelie Schepp: Mementó – könyvkritika

Még hogy a jogi pálya nem tartogat izgalmakat…

Egy korábbi cikkünkben taglaltuk, hogy mitől olyan magával ragadóan olvasmányosak a skandináv krimik. Fontos megemlíteni a földhözragadtságuk és a hús-vér karakterek mozgatása mellett egy másik adalékot is, amely a kötetek sikerét vagy bukását alapozza meg, s ez nem más, mint a főszereplő személyisége és cselekedetei. A szerzők szívesen operálnak sérült, vívódó hősökkel, akiknek elsősorban saját démonjaikkal kell szembenézniük amellett, hogy egy átlagember számára felfoghatatlan borzalmakkal is meg kell küzdeniük. Emelie Schepp svéd írónő a semmiből robbant be a krimiirodalomba, egy olyan karaktert állítva történetei középpontjába, akinek kifogástalan renoméja és irigylésre méltóan sikeres ügyészi karrierje egy zavaros bűnügy kapcsán alapjaiban kezd el szétesni.

Szörnyeteg a márványmaszk mögött: Jana Berzelius

Különös, mennyire kevés szót szoktak ejteni a bűnüldözéssel kapcsolatos regényekben az ügyészi feladatkör fontosságáról, holott jelentős befolyásoló tényezőként van jelen a nyomozások felügyeletében, a vádemelésben és a későbbi intézkedések során is. Ennek értelmében egy, a nyomozási szakaszban aktívan részt vevő ügyész sokszor válhat egy forró helyzet kulcsfigurájává, amennyiben képes időben megszerezni egy engedélyt vagy talál rá a nyomozást előrelendítő névre vagy cégre. A most bemutatott krimiben egy ügyésznő áll a történet fókuszában, bizonyos Jana Berzelius, a korábban országos főügyész, Frank Berzelius lánya. Az ügyésznő komoly ambíciókkal van megáldva, és harmincéves korára a szakma egyértelműen a legfényesebb jövőképet vizionálja számára. Külseje vonzó: magas termete, hollófekete haja, fehér bőre és igényes megjelenése egyszerre sugároz megbízhatóságot, magabiztosságot, ugyanakkor idegeníti is el környezete számára. Stílusa udvarias, hűvös és távolságtartó; mindössze egyetlen ügyészkollégájával képes egy minimális társas érintkezésre. Még szüleivel is csupán diplomatikus módon tartja a kapcsolatot, habár apja minden szakmai lépését számon tartja.

A nyomozócsapat tagjai, akikkel Jana több ízben is együtt dolgozik, más és más módon viszonyulnak rendhagyóan zárkózott, már-már antiszociális fellépéséhez. A csapatban van egy folyton évődő szerelmespár, a felügyelő és a helyszínelő személyében, akik egyszer külön, máskor együtt élnek, de kapunk itt egy többgyermekes édesapát is, akivel az átlagolvasó valószínűleg a legkönnyebben tud azonosulni, mert jószándékú és becsületes. A kevésbé fajsúlyos techzsenivel alig foglalkozik a sztori, ellenben annál többet tudunk meg a csapat fekete bárányáról, az ordenáré stílusú és folyton elégedetlenkedő nyomozónőről, aki Jana egyfajta ellenpontjaként funkcionál a történetben, és teljes szívből utálja az ügyésznőt. A nyomozóegység mellékszálai voltak számomra a legkedvesebb epizódok, mert ezek a szereplők sokszor keveredtek olyan banálisan ismerős élethelyzetekbe, amelyek miatt érezhettem igazán közel magamhoz e svéd város, Norrköping lakóit.

Jana zárkózottsága már a kezdetektől sejteti, hogy bőven van rejtegetnivalója. Ennek egyik súlyos mementója a tarkóján található tetoválás vagy inkább karcolat: Kér, a halálistennő neve. Eleinte maga sem sejti, miért van megbélyegezve, mert kilencévesen minden emlékét elvesztette. Örökbe fogadása után apja arra kényszeríti a lányt, hogy folyamatosan takargassa e szégyenfoltot. Gyermekként Jana számos füzetet teleírt lázálmainak taglalásával, amelyek jelentősége csak apránként bontakozik ki egy gyilkossági ügy felderítése során, amikor a bevándorlási hivatal vezetőjét gyilkolják meg saját otthonában. A szálak egyre bonyolódnak, újabb holttestek kerülnek elő, a nyomozás résztvevői pedig lépésről lépésre merülnek alá az alvilág mocskában, s közben Jana rettenetes álmai lassan testet öltenek. Vajon ki volt ő egykor? Mi mindent kellett elszenvednie? S a legfőbb kérdés: ki rejtőzik a mintapolgár maszkja mögött? Minderre választ kaphatunk a Mementó című regényben.

A folytatásokról

Bár a történet tulajdonképpen kerek lezárást kapott, természetesen tartogat egy-két előremutató jelet a folytatások lehetőségét illetően. A második kötet, a Narcotica szintén egy nagyszabású hálózat világáról rántja le a leplet; ezúttal a drogkereskedelem „öszvérei”, a drogszállítók kálváriáját ismerhetjük meg azontúl, hogy Jana zavaros múltjának takargatása veszélybe kerül, s az ügyésznőnek az életét kell kockáztatnia, hogy megőrizze titkait. Közben fontos szerepet kezd el betölteni életében az a rejtélyes férfi, akivel együtt szenvedte el gyermekkori traumáit, s a köztük lévő macska-egér játék egyre véresebbé válik. Ezt a szálat is tovább szövi a sorozat eddigi utolsó része, a Post mortem, amelyben alapkonfliktusként a rohammentősök mindennapjait borítja fel egy rettenetes gyilkosságsorozat. Vajon ki állhat a csonkítások mögött? Mikor fog leállni? S legfőképp: mi volt az indítéka? Janának ismét sikerül az események középpontjába kerülnie, s ezúttal csak segítséggel képes menteni a bőrét.

A Jana Berzelius-sorozat valóban megérdemli az elsöprő sikert, mert e lendületes stílusban írt regények kiválóan hozzák a skandináv krimik „alapreceptjének” színe-javát: érdekes rejtélyek, szemléletes környezetleírás, esendő emberek, s mindezt egy morálisan megkérdőjelezhető főhőssel is megfejelik. Az írónő őszintén hitt a mű sikerében, ezért a magánkiadás mellett döntött, ami telitalálatnak bizonyult; rekordszámú (negyvenezres) eladással hazájában a mai napig csúcstartó a magánkiadású szerzők listáján, kötetei pedig nemzetközi szinten is rendre a bestseller listák élén landolnak. Magyarországon 2019-ben jelent meg a harmadik regény, folytatásról egyelőre nincs hír. Jana Berzelius karaktere azonban bőven tartogat még meglepetéseket, úgyhogy egész biztosan hallunk még felőle.

Bozó Katalin

A kötetek megvásárolhatóak a Libri Kiadó webshopjában:

Még több krimi:

: Kategória: Könyvkritikák Könyvkritikák; Készült: 2020. február 26. 2020. február 26.