A csótány és a denevér

Jo Nesbø a skandináv krimik koronázatlan királya. Régóta szemezgettem munkásságával, és végre elérkezett az idő, hogy elmerüljek Harry Hole beteges világában –főleg a Hóember filmadaptációjával kapcsolatos általános elégedetlenség keltette fel a kíváncsiságomat. Tény, hogy a mozi nemcsak a krimiszálat kezelte hanyag módon, de sokan kiakadtak a híres nyomozó ábrázolása miatt is. Először az első két kötetet olvastam el a Hole-folyamból, így próbálva meg saját következtetéseket levonni. Elöljáróban csak annyit: e művek olvasása nem egyszerű dolog, megdolgozzák az ember lelkét, ráadásul olyan módon, amilyet könyvtől még nem tapasztaltam.

A híres író nemsokára Magyarországra látogat, ha szeretnétek találkozni vele, kattintsatok és megtekinthetitek az esemény oldalát.

A Denevérember Harry Hole első pokoljárása, melyben Ausztráliába vezet az útja.  A tengerparton egy norvég nő testére bukkannak, akit halála előtt még meg is erőszakoltak. Az oslói rendőrség Hole-t küldi oda, hogy segítse a nyomozást. A regény apró lépésekkel indul, megismerhetjük a nyomozó karakterét, Ausztráliát, és még egy gyors romantikus szál is bevezetésre kerül. Aztán egyre erősebbé válik a krimivonal, s ezzel együtt alámerülünk az ausztrál alvilágba és az ország „szépségeibe”. Egészen briliáns, ahogy az író egyre jobban kibontja számunkra Ausztráliát. Először csak a környezetet ismerhetjük meg, majd a bűnözők világát, később pedig a társadalmi rétegződést és annak problémáit. Nem tudom, Nesbø mennyi kutatómunkát végzett, de még soha nem tapasztaltam Ausztrália ilyen szintű kivesézését – különös tekintettel az őslakosok helyzetére. Ha valaki semmit nem tud az ország történelméről, akkor sokkal több dologgal kerülhet tisztába a kötetnek, mintsem mondjuk egy ausztrál filmnek köszönhetően. Bár az egyre dimanikusabban beépülő krimiszál is tökéletesen működik, mégis úgy fogalmaznék, hogy a könyv előbb említett vonulata az, ami a leginkább megfogott – szinte már történelmi feltárásként értékeltem a művet. 

Talán az egyetlen probléma azzal, hogy ilyen mélységeket tár fel az író, hogy egy ausztrálnak bizonyára nem könnyű olvasnia, ráadásul az alkotó a politikai korrektséget is mellőzi. Ha kritikával kellene élnem, azt mondhatnám: az író talán a végén már túlságosan szeretné megvezetni az olvasót, így a lezárás környékén szinte már több gyanúsított van, mint akiről elhisszük, hogy ártatlan. Ám kétségtelen, hogy ez is segít abban, hogy a végére a gyilkos személye tényleg teljesen meglepetésként hat. 

Harry élete darabjaira hullik Ausztráliában, de nem pihenhet, hiszen hamarosan újabb utazásra készül: Thaiföldre, a Csótányok közé. A norvég nagykövet gyanús körülmények közt meghal egy politikailag igen kényes helyzetben. A kormány Hole-t vezényli oda, hogy nyomozzon, és ezzel együtt simítsa el a történteket. A férfi ugyan minden segítséget megkap, mégis egyre inkább úgy érzi: falakba ütközik. 

Thaiföld világa, noha sokban különbözik Ausztráliától, de ugyanúgy bűntől bűzlik. Bár az ország leírását itt is megkapjuk, de sokkal kevésbé merül mélyre az író, mint a Denevérember esetében, azonban ennek megvan az oka. Thaiföld igazi ismérve a szexkereskedelem és a gyermekprostitúció, így mondhatjuk, hogy Harrynek még nagyobb démonokkal kell megküzdenie, mint előző nyomozása során, a téma pedig nemcsak őt viseli meg, hanem az olvasót is. A krimiszál tekintetében egyszerre működik a regény jobban és rosszabbul is, mint az első fejezetben. Maga a rejtély sokkal összetettebb, az összefüggések is egészen szerteágazóak, és az utolsó pillanatig rejtve maradnak. Azonban a gyilkos kiléte ebben az esetben számomra kevésbé volt meglepetés, mert a Denevéremberhez képest egy kicsit sok nyomot rejt el nekünk az író, amiből viszonylag hamar rájöhetünk, ki áll a bűntények hátterében, ugyanakkor ezt egy pillanatig sem éreztem problémának. Nesbø tökéletesen viszi utazásra az olvasót, és itt nem feltétlenül az az érdekes, hogy ki áll a dolgok hátterében, hanem sokkal inkább az, hogy miért teszi azt, amit.  

Mindkét könyv kiváló, nem pusztán krimik, hanem cselekménydús olvasmányok is. Nagyszerű karaktereket kapunk, melyek nemcsak érdekesek, de még csak nem is egydimenziósak. Harry esetében sokszor éreztem, hogy szinte minden rossz megtörténik vele, és felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miként bírja ezt ép elmével? Nem tudom, a továbbiakban mi lesz a sorsa, de tartok tőle, hogy egyre mélyebbre fog süllyedni. Azt nem merném kijelenteni, hogy a Hole-kötetek könnyed szórakozást jelentenek, az azonban egyértelmű, hogy kimondottan lekötik az olvasót. Az viszont biztos, hogy ugyan nagyon szerettem mindkét regényt, egy kis szünetet kell tartanom, mielőtt folytatom a szériát. Hiszen több pontján sem egyszerű olvasni, az emberi mocsok ilyen tömény ábrázolása egyszerűen sok esetben megfeküdheti az ember gyomrát. Ugyanakkor ez a hamisítatlan skandináv krimik egyik jellemzője, és ezért is imádjuk ezeket a műveket.

A könyvek megvásárolhatóak az Animus kiadó hivatalos webshopjában: