A trilógia zárása.
Bíró Szabolcs Anjouk-sorozatának harmadik kötetéhez érkeztünk, mely egyben az első trilógia lezárása is. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy több szál lezárásra kerül (bár korántsem mindegyik), és néhány szereplőtől végleg el kell búcsúznunk, ami egy ilyen nagy ívű sorozat esetében mindenképpen kockázatos vállalkozás. Az író hiába tisztázza jó előre a helyzetet, akkor is lesznek olyanok, akiket óriási meglepetésként ér majd, hogy most valami véget ér, de csak azért, hogy kezdődjön egy új vonal. Nagyon becsülöm az alkotóban, hogy érezhetően volt egy koncepciója, amit nem akart megváltoztatni még akkor sem, amikor ez indokolttá vált volna. Ehelyett inkább húzott egy merészet, amire az olvasók is pozitívan reagáltak.
A történet két fő szálra koncentrál: Bátor Attila bosszújára, valamint Anjou Károly hatalmának megszilárdulására és kiteljesedésére – ebben az esetben engem a királyi szál jobban lekötött. A történelmi regényekben mindig is jobban szerettem az intrikákat, és azokat a sztorikat, amelyekről nem írnak a krónikák, ami a három közül talán ebben a kötetben válik a leghangsúlyosabbá. Úgy érzem, most sikerült Károly karakterét a leginkább kiteljesíteni, és több dologról is – melyekről az előző kötetekben olvashattunk – kiderül, hogy a király miért reagált rájuk úgy. Ezzel pedig valamivel közelebb kerül hozzánk a karakter és az egész családja.
Az író ismét kiválóan tárja elénk azt, amiről mesélni szeretne, stílusa egy pillanatra sem válik szárazzá. Végig úgy érezzük, egy kalandregényt olvasunk, és csak bizonyos események miatt kell a „történelmi” jelzőt emellé raknunk; talán mindig is ez volt az egyik legnagyobb erénye az Anjouk-sorozatnak. Tanít, mesél és egy kicsit nevel is. Nagyszerű az, amikor a történelemről olvashatunk, hiszen már önmagában is érdekes téma, de Szabolcs mindig igyekszik, hogy könyve ne csak a műfaj rajongóinak szóljon, hanem azoknak is, akik esetleg véletlenül botlanak bele művébe.
A képen az író, az egyik regényének bemutatóján.
Ami rendkívül tetszett a kötetben, az az, hogy érezhetően felnőtt. Nemcsak az alkotó stílusa egyre biztosabb, hanem az események és a karakterek is egyre komorabbá válnak. Valahogy úgy érzem, hogy ugyan eddig sem finomkodott a sorozat, de most szinte mindenkiről végleg lerántja a leplet, és a szereplők minden negatív, gyarló tulajdonságával találkozhatunk. Megtudjuk azt is, mennyit ért az élet ebben a korban, és hogy milyen könnyű volt egy vagy két lépéssel egy egész sorsot tévútra vinni. Emellett a regényfolyam most fordul át vérbeli drámába. Olvasás közben azt éreztem, hogy minden karakter rohan egyfajta elkerülhetetlen végzet felé, csak nem mindenki ebben a kötetben fog oda eljutni.
Persze felmerül a kérdés, hogy akik eddig követték a szériát, azok mit fognak szólni a finoman szólva is megváltozott hangnemhez. Persze az akkori kor eleve nem volt egy leányálom, ám az olvasó valahogy mindig arra számít, hogy a jók megkapják jutalmukat, a gonoszok pedig elnyerik méltó büntetésüket. A vadnyugati történetekben is mindig azt szeretnénk, ha a magányos pisztolyhős győzne, holott a valóságban ez egyáltalán nem mindig, vagy talán soha nem is így történt. A középkor sem más, és itt kúszik be – a rengeteg nagyszerű leírás és korrajz mellett – az Anjouk történelmi jellege. Egy teljesen optimista végkifejlet, vagy hogy minden karakter életében pozitív változás álljon be, egyszerűen nem jellemző a korra, ráadásul ott vannak a makacs történelmi tények is.
Magam is így jártam. A kötet végén szinte nem akartam elhinni, hogy ide jutottunk el, noha minden jel erre mutatott. Tisztelem Bíró Szabolcsot a bátorságáért. Hogy innen hogyan tovább, az hamarosan kiderül, és én ott leszek.
A könyv megvásárolható az Athenaeum webshopjában:
További könyvkritikák:
Comments powered by CComment