A beilleszkedés egy nehéz dolog.
Rami Weekes bemutatkozó rendezésének első előzetese láttán nagyon bíztam benne, hogy a horror műfajon belül egy kicsit rendhagyóbb film születhet majd a Kinek a háza? képében. A végeredményt látván pedig azt kell mondjam, hogy ha nem is makulátlan, de mindenképpen egy különleges darab született. A rendező debütálásával kapcsolatosan pedig azt kell mondjam, hogy talán nem is sikerülhetett volna jobban.
A történet szerint adott egy nekünk egy házas pár, Bol (Sope Dirisu) és Rial (Wunmi Mosaku), akik a háború dúlta Dél-Szudánból Londonba menekülnek egy szebb élet reményében. A hajó utazásuk során lányuk a tengerbe veszik, melyet ha hőseink igen nehezen is, de próbálnak minél hamarabb elfelejteni, és tovább állni. Szerencsésen ki is választják őket, kapnak egy házat London szegényesebb, veszélyesebb negyedében, és hamar rá is jönnek, hogy valami nincs rendben új otthonukkal.
Weekes első rendezése kétségtelenül nem kis falat, elég nagy fába vágta a fejszéjét a fickó, ami meg is látszik a végeredményen. A rendező számos témát érint, többek között a kultúrák közti különbségeket, vagy éppen a bevándorlást. A film mindössze egy kicsivel több, mint másfél órás játékidővel rendelkezik, ennek ellenére nem túl gyors, de nem is túl lassú az építkezés, remekül eltalálták az arányokat. A két főszereplő között abszolút megvan a kémia, és azt kell mondjam, hogy elég ügyesek is voltak, már ami a játékukat illeti. Ezek nagyrészt inkább a drámaibb jeleneteknél mutatkoznak meg, de egyébként végig kifogástalanok. Néha elég csak egy-egy arckifejezés, vagy gesztikuláció, hogy felismerjük szereplőink valódi érzelmeit, gondolatait, ez kifejezetten tetszett. Érdekes volt látni a pár közötti ellentéteket. Bol kíváncsi, nyitott az új dolgok felé, és lelkes, ez leginkább olyan tevékenységekben nyilvánul meg, mint például, hogy elmegy fodrászhoz, vagy éppen a helyi plázában beszerez magának pár új ruhát. Rial viszont elég visszahúzódó, vegyes érzései vannak az új hellyel kapcsolatosan, ennek következtében eleinte nem is nagyon hajlandó kimozdulni az utcára. A filmnek remek hangulata, atmoszférája van, amit már az első képkockákból is megtapasztalhatunk. A fényképezés abszolút rendben van, semmi extra, mégis valahogy magával tudja ragadni az embert. A feszültség keltést remekül tálalja nekünk a rendező úr, a különböző hangeffektek, kirajzolódó alakok az árnyékokban zseniálisan hatottak. Az utolsó harmad kétségtelenül a film legerősebb része. Választ kapunk számos kérdésre, emellett nagyon hatásos, szépen el is durvulnak a dolgok, a vége felé pedig már kicsit úgy éreztem, hogy elfáradt a film, de ettől függetlenül természetesen az előbb elmondott dolgok mind kárpótolják ezt a kis kilengést.
Egyszó, mint száz a Kinek a háza? egyáltalán nem könnyű darab, de ha unod már a tipikus, sablonos, jumpscarekkel teli horrorrokat, és egy kicsit különlegesebb, autentikusabb horrorra vágysz, mindenképp tegyél vele egy próbát. Rami Weekesre pedig a későbbiekben is érdemes lesz oda figyelni, mert a bemutatkozása igen jól sikerült.
Értékelés: 70%
Volosin Dániel
További kritikák:
Comments powered by CComment