B film, B élmény.
Gerard Butler évek óta tisztességesen ontja ki magából a B filmeket, amelyek valahol félúton helyezkednek el a szórakoztató és vérgagyi között, de emiatt nincsen szégyenkezni valója, elvégre már egy jó ideje mindenki mérget vehet rá, hogy tőle nem kell megrendítő alakításokat várni, valamint a súlyos emberi drámákat középpontba állító Oscar gyanús alkotások is olyan messzire elkerülik őt amennyire csak lehetséges. Viszont azt nem lehet elvitatni tőle, hogy ezen a B filmes vonalon jól teszi a dolgát és tartja azt a bizonyos lécet, ami, ha nem is olyan magas, de ahhoz elég, hogy karizmáját kihasználva felváltva bújhasson olyan klisés karakterek bőrébe és fitogtassa benne némi tehetségét, mint a lecsúszott zsaru, az akcióhős vagy épp a felelősségteljes apa szerepe. Tavalyi filmjével (Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása) pedig azt is bebizonyította, hogy akár egy trilógiát is rálehet építeni, úgy néz ki időközben össze is bratyizott Ric Roman Waugh rendezővel, akivel nem egészen egy év alatt össze is hozták második közös munkájukat, ez lenne a Greenland - Az utolsó menedék.
A történet amolyan Gerard Butler mozi módjára nem tartogat nekünk sok meglepetést, mondhatni egy lerágott csont és klisétenger de ettől még lehet élvezhető, gondolhatnánk. Adott egy háromtagú család, amely épp a darabjaira készül hullani a férfi korábbi hűtlensége miatt, az apa mentené is a menthetőt és visszasírná magát az otthonába, ebből a szempontból kapóra is jön egy természeti katasztrófa, amely összeboronálja főhőseinket és ismét teljes jogú családként együtt menekülhetnek egy, a föld közvetlen közelében éppen darabjaira hulló üstökös elől, hogy megéljék a holnapot.
A Greenland - Az utolsó menedék intő példa arra, hogy ha valakinek nincs elegendő pénz a zsebében, az ne feltétlenül akarjon mindenáron katasztrófa filmet csinálni mert a végeredmény könnyedén az lehet, hogy a majdnem kétórásra hízott játékidőre hozzávetőleg 5 perc csihi-puhi jut, a fennmaradó tetemes időt pedig a karaktereknek kellene kitölteni olyan mértékben, hogy a végeredmény ne fulladjon dögunalomba. Ric Roman Waugh az évek során kifejlődött rendezői stílusa akár egy intő jel is lehetett arra vonatkozóan, hogy a fenti láncreakció könnyedén bekövetkezhet. A low-budget akciók ugyan mennek neki és még a karakterfejlődések hatékony levezénylése sem áll olyan messze tőle (Csapda, A góré), viszont ebben az esetben érzésem szerint beletört a bicskája a kész alkotásba. Főbb karaktereink többnyire nem is a katasztrófa elől menekülnek, hanem embertársaik helyzetből fakadó idiotizmusa okozza számukra a legnagyobb bonyodalmakat, ebből adódóan marad tehát a középpontban a család összetartó ereje, amely sajnos nem elegendő ahhoz, hogy ezt a majdnem kétórás játékidőt megfelelően kitöltse. A helyzeten az sem segít, hogy a cselekmény majdnem felében a család el is szakad egymástól, amelynek a végterméke a sok-sok sírás és kínlódás amolyan B filmes kelléktárral megfűszerezve, végérvényében együttérzés helyett inkább egyfajta közönyt kiváltva az egyszeri nézőből. A pontot az i-re az olyan blődségek adják fel, mint két rotoros cessnával eljutni tankolás nélkül az Amerikai-Kanadai határtól Grönlandra, de természetesen Gerald Butler ezt is megoldja.
Sajnos látvány tekintetében is bebizonyosodott a korábbi felvetés, 5 perc katasztrófapornó nem elegendő egy ilyen alkotás esetében, nem beszélve arról, hogy több ízben kilóg az a bizonyos CGI lóláb. A megrajzolt látványelemek félúton vannak a pocsék és a még tűrhető között, példának okáért a hasonló témát feldolgozó, immár több mint 20 éves Deep Impact becsapódás jelenetsora sajnos kikell mondani, de óriási köröket ver jelenlegi alkotásunkra.
Azt talán nem lehet elvitatni, hogy a szándék megvolt egyfajta karakterdrámán alapuló kisköltségvetésű katasztrófafilmre, viszont az ötlet nem eredeti, hasonló témában néhány tucat alkotás már napvilágot látott, ha valaki itt bizonyítani akar, valahogy kikell tűnni a tömegből. Ebben az esetben viszont ez nem sikerült, egy hatásosabb forgatókönyv, feszesebb tempó és szélesebb kelléktárral rendelkező színészek mindenképp kapóra jöttek volna, így gondolnánk marad egy olykor-olykor megvillanó Gerald Butler, és némi izgalom, amelyet viszont a sok-sok sírás és kínlódás többnyire még a csírájában elfojt, megkérdőjelezve a film létjogosultságát. Szükségünk volt rá? Nem.
Értékelés: 50%
Keresztesi József
További kritikák:
Comments powered by CComment