Amikor hív a természet...
Jack London 1903-ban kiadott regénye már megélt egy pár feldolgozást, és a Fox (mostmár ugye Disney) egy pár éve úgy látta, itt az ideje egy újabb feldolgozásnak, egészen újszerű köntösben, javarészt CGI technológiával megjelenítve a látottakat. Nem is sajnálták rá a pénzt, 135 milliós költségvetésből készítették el A vadon hívó szavát. Az első Box Office adatokból látszik, hogy ez nem nagyon érte meg.
A történet szerint van egy kicsit talán elkényeztetett kutyánk, Buck, akit egy napon elrabolnak, hogy eladják szánhúzó ebnek. Idővel igazán profin űzi majd a mesterséget, a gazdák jönnek-mennek, míg végül rá nem talál egy gazdira akit igazán megkedvel, elindulnak vele bebarangolni a vidéket, a kutyában pedig egyre inkább felébrednek az ösztönök, elkezd visszavedleni vadon élő állattá, megérinti a vadon hívó szava. A könyvet egész korrekt módon sikerült adaptálni, a főbb elemeket átviszik, persze van ami kicsit hiányos, vagy épp rövidre zárt, ennek ellenére jól működik. Vannak hozzáadott dolgok is, mint hogy Thornton karakterét jobban implementálták, vissza-visszatér folyamatosan a kutya életébe, így jobban fel lett építve a karakter. Ezek az elemek jól egészítik ki a sztorit és nem rondítanak bele egyáltalán a képbe.
A legnagyobb probléma a filmmel egyértelműen a látványa. A probléma az, hogy 95%-ban tökéletesen észrevehető, hogy egy animált kutyával van dolgunk, amire még rádob hogy az állat arca túlságosan is sok érzelmet képes kifejezni, és ez nagyon kivesz az élményből, hiszen ez a valóságban lehetetlen lenne. De a legrosszabb nem Buck megjelenítése, hanem néha maga a környezet, aminek természetesen megvannak a maga pozitív pillanatai is, ám sajnos ebből van kevesebb. A trailerben is megelevenített hóvihar például egyenesen nevetségesen festett. Az érdekes az, hogy mindezek ellenére a mozi szerethető marad, ugyanis érezhetően helyén van a szíve. Például a sodró lendületű menetelések a szánnal abszolút rendben voltak, a zene egyszerűen telitalálat, a kosztümök, és a minimális valódi díszlet pedig nagyban rátesz a hangulatra. Mindez párosul azzal, hogy az egészet belengi egy könnyed, gyermeki humor, valamint hogy a kutyus és Harrison Ford között a kémia remek.
Ha már Ford, azt ki kell jelenteni, hogy neki ez a korához illő szerep meglepően jól állt. Buck-kal tök aranyosak együtt, csak simán jó érzés nézni őket a vásznon, ahogy kalandoznak, amikor kisegítik egymást, amikor kicsit megy a szívatás. Még a szakállal együtt is hozza a mindenki által kedvelt sármját, mást már el sem tudnék képzelni a szerepre. Beugrósnak itt volt még Karen Gillan és Omar Sy, minimális játékidővel és elenyésző jelenettel, Omar épp olyan szimpatikus, szerethető figura volt, mint majd minden filmjében.
A vadon hívó szava legnagyobb baja, hogy szinte mindent CGI-al valósítottak meg benne, de még a műanyag érzet ellenére is látszik, hogy van szíve és szerethető tud lenni. Köszönhető ez főleg a Harrison Ford és Buck közötti kémiának, a zenének, és a könnyed humornak. A könyvet jól fogja meg, de annak elolvasása még mindig inkább javasolt.
Értékelés: 60%
Molnár Levente
További kritikák:
Comments powered by CComment