Fuss, Sonic, fuss!
Sonic ikonikus videójátékos karakter, ez elvitathatatlan. A karakter 1991-ben született meg a Sega akkor oly népszerű otthoni konzoljára, és a karakter népszerűsége a mai napig töretlen: folyamatosan érkeznek a folytatások és spin-offok, a merchandising is kimerülhetetlen, ám egészen eddig a mozitermekbe még nem látogatott el a kék süni. Bár a videójáték adaptációk manapság sem tarolnak, a színvonal jelentősen javult, és megy felfele, így jött a Sega is és megpróbálkozott valami élvezhetőt létrehozni, ami nem bűzlik attól, hogy mindössze egy 1,5 órás reklámkampány. Szerencsénkre sikerült nekik.
A történet papírvékony: Sonic egy űrlény, gyorsan lezavart és ködös eredettörténettel, aki üldözői elől menekül bolygóról-bolygóra, most éppen jó pár éve a Földön tanyázik. Egy napon azonban váratlanul úgy tűnik, hogy távozásra kényszerül, ám a dolgok nem alakulnak túl egyszerűen, sikerül elveszíteni az ehhez szükséges gyűrűket, innentől pedig a cél, hogy ezeket visszaszerezze emberi segítőtársával, és biztonságban elhagyja a bolygónkat. Ez az alkotás egy ízig-vérig családi film, érezhetően nem akar túl komplex lenni, pofonegyszerű a cselemény, mégis kisebbek és nagyobbak számára is felhőtlen szórakozást garantál. Szórják ránk a popkultúrális utalások garmadáját, észveszejtő tempóban pörgetik a történéseket, ám sajnos nem minden fenékig tejfel. Az akciójelenetek enerváltak és fantáziátlanok, a látvány pedig egy erős közepesnél többre nem értékelhető. Legalább a realisztikus, nagyon kellemetlen Sonicot befoltozta a stúdió rajongói nyomásra (ez egyébként tényleg nagyon nemes gesztus volt, hogy ennyire odafigyeltek a visszajelzésekre), de az új verzió messze nem lett elég kidolgozott ahhoz, hogy ne akarjon gyakran leesni a vászonról az élő szereplők közül. Szó sincs sajnos Pokémon - Pikachu, a detektív szintű kidolgozottságról jelen esetben.
Amiért viszont ennek ellenére dícséret illeti a készítőket, hogy Sonicot egy végtelenül szimpatikus, babusgatnivaló kis szörcsomónak (tüskecsomónak?) animálták meg, amibe a gyermekek minden bizonnyal első látásra beleszeretnek majd. Ráadásul jól kihasználják a szuperképességét, a gyorsaságot, bevetnek néhágy szuperlassított jelenetet, játszanak kicsit az idővel, a szokásos dolgok, amik itt is maradéktalanul működnek. A poénoknál vegyes a kép: egy részünk baromi rosszul lett megírva, konkrétan fájdalmas, de néhányon azért lehet jóízűen kacagni egyet, ráadásul a balanszot itt is ügyesen sikerült tartani, van ami inkább a gyerekeket szólítja meg, van ami pedig inkább a felnőtteket. Jim Carrey például abszolút az idősebb korosztály számára van jelen, és bár már eljárt felette bőven az idő, ezúttal szinte régi formájában láthatjuk tündökölni, a rajongói egyenesen imádni fogják amit össze őrültködik a film kedvéért.
Logikai bukfencekból nincs hiány, de ez olyasmi ennek a filmnek az esetében, ami felett örömmel huny szemet az ember, így nem is részletezném. Dícséretet érdemel még viszont a magyar szinkron, ahol ismét hengerelnek a fájóbbnál-fájóbb szóviccek, amiket vagy gyűlöl az ember, vagy örömmel zsibbasztja velük az agyát. A 100 perces játékidő egyébként gyorsan lepereg, pláne, hogy a Sonic - Ben Schwartz páros közötti kémia nagyon rendben volt, a színész egy végtelenül szimpatikus (ám klisés) karaktert alakít, mindezt szívvel és lélekkel.
A Sonic, a sündisznó egy tökéletes családi film: sodró lendületű, mindenki számára vicces, és mérsékelten még látványos is. Sonic baromi bájos, a gyerekek zabálni fogják, Jim Carrey pedig újfent megvillogtatta rendkívüli humorát, a rajongóinak kötelező. Jöhet a folytatás, ha a bevétlek is úgy akarják.
Értékelés: 65%
Molnár Levente
További kritikák:
Comments powered by CComment