A történet valós hazugságon alapszik…
A tapasztalat azt mutatja, hogy a távoli országok idegennek ható kultúrája legalább annyira képes visszatetszést kelteni, mint amennyire elbűvölni egzotikumával az egyszeri embert. Sokszor okozhatnak nézeteltérést az értékrend, a jogrendszer, a hagyományok, vagy akár a vallás különbségei, ha két teljesen eltérő kultúrából származó személy ütközteti a véleményét egy adott kérdésben. Ez a jelenség ugyanannyi izgalmat, mint veszélyt hordozhat magában, az adott témától függően, amiről a két eltérő kulturális háttérrel rendelkező fél eszmét cserél. Az olyan kifejezetten érzékeny témák, mint amilyen a halál, különösen érdekesek a különféle szellemiségek nézőpontjaiból. Pontosan ezt a kérdést járja körül Lulu Wang kínai-amerikai író-rendező idei filmje, A búcsú.
A történet napjainkban, New Yorkban veszi kezdetét, ahol az Amerikában nevelkedett kínai lány, Billie (Awkwafina) épp egzisztenciális válságot él át, mivel 30-as évei elején jár, állandó anyagi nehézségekkel küzd, szülei segítik ki, ha épp nem telik neki lakbérre, és ösztöndíjpályázatát is elutasították. Ráadásul rövidesen azt is megtudja, hogy Pekingben lakó szeretett nagymamája (Shuzhen Zhao) rákban haldoklik, és az orvosai szerint csupán néhány hónapja van hátra. A helyzetet tetézi, hogy családja úgy dönt, állapotáról nem tájékoztatják a nagymamát, hiszen a kínaiak általános megítélése szerint azzal csak többet ártanának neki, így minden egyes családtag vállalja, hogy együtt hazudnak a haldokló asszonynak, ameddig csak lehetséges, bár Billie ezzel cseppet sem ért egyet. Egy rokonuk esküvőjét használva ürügyként az egész família Pekingbe utazik, hogy utoljára mindannyian együtt lehessenek a mamával, de a családi összejövetel a nyilvánvaló morális mizérián túl sem marad konfliktusmentes.
A búcsú egy kifejezetten érdekes film, rengeteg különleges aprósággal telezsúfolva. Az alapkonfliktus az Egyesült Államokban szinte teljes mértékben a nyugati értékrend szerint szocializálódott Billie és a tradicionálisabb kínai erkölcs szerint működő családja között meglehetősen egyértelmű, kifejtésre kerül, hogy Amerikában minden ember természetes joga, hogy tisztában legyen a saját egészségi állapotával, hogy annak megfelelően tudjon tervezni – adott esetben elbúcsúzni a szeretteitől. Ezzel szemben a keleti hagyományok értelmében egy személy élete sokkal inkább ahhoz a közösséghez tartozik, amelyben él, nem pedig magántulajdon, és ennél fogva az élet felelőssége, az elmúlás terhe sem kell, hogy pusztán egyetlen embert nyomasszon. Érdekfeszítő dilemma ez, és a film nem is igazán kíván állást foglalni egyik, vagy másik oldal mellett, tényeket, emberi döntéseket mutat be, és igyekszik a lehető legjobban elmélyedni a döntések hátterében meghúzódó hagyományokban. Szokatlan a nyugati kultúrában élő nézőként szembesülni ezzel az igencsak speciális helyzettel, hiszen ahogy Billie, úgy az egyszeri európai, vagy amerikai néző számára is egyértelműnek tűnhet a helyzet, de ahogy a film karakterei egyre többet beszélnek a tradíciókról, az általános keleti értékrendről, mentalitásról, és a film mindezt nagyszerűen be is mutatja, jócskán árnyalódik az összkép.
De a nagymama haldoklása pusztán A búcsú tengelyét képezi, a központi morális konfliktus körül az összegyűlő családtagok közti afférok további értékütköztetéseket tárnak a néző elé, a gyermeküket nyugaton taníttató szülők különböző elvárásai, az idegen kultúrából származó pár kérdése, a mindennapi családi cívódások is terítékre kerülnek, csak hogy néhány dolgot kiemeljek, de ennél még sokkal több tartalom van a filmben. Külön tetszett, ahogyan Billie megtapasztalja, hogy gyermekkorának néhai idilli környezetét hogyan emésztette fel a rohamosan iparosodó Peking metropolisza, ami teljesen független szintet képez a narratívában, mégis ennek kapcsán is érzékeljük a főszereplő lelki fejlődését, és azonnal láthatjuk, hogy A búcsú korántsem pusztán egy haldokló rokontól történő elválást jelent, sokkal több réteget kell feltárnunk, hogy értelmezni tudjuk azt a rengeteg különféle érzelmet, amit a film szereplői átélnek. A búcsú valójában egy viszonylag egyszerűen befogadható központi elemre felépítve magának az életnek az allegóriája. Egy életigenlő film a halállal a középpontban.
Persze mint ilyen, sokszor tetten érhető benne a szentimentalizmus, mégsem válik egyszer sem giccsessé, a karakterei zömmel szerethetők, vagy legalább megérthetők, könnyű velük azonosulni, még a távol-keletitől lényegesen eltérő kulturális háttérből származó nézőként is. Akad néhány tipikus tag Billie családjában, jó eséllyel sokan képesek lesznek párhuzamot vonni rokonokkal, ismerősökkel a saját környezetükből is, de ez is csak közelebb hozza a karaktereket a nézőhöz. A kínai tradíciók ábrázolása még laikus szemmel is érthető, befogadható, a közös étkezéstől a taoista őstisztelet megnyilvánulásán át az esküvői szokásokig remek rálátást kapunk a kínai életvitel számos szegmensére.
A színészekre egyáltalán nem lehet panaszkodni, Awkwafinát korábban csak a Jumanji - A következő szintben volt alkalmam látni, és ott a karaktere jellegéből adódóan volt nagyon irritáló, de ahhoz képest itt teljesen más arcát mutatta, a gyász és öröm folyamatos kettőssége között vergődő fiatal lány szerepében nagyon is jó, élmény volt nézni. A nagymama szerepében Shuzhen Zhao is elképesztően remek volt, kétségtelenül a legszórakoztatóbb, egyúttal a legnyomasztóbb figura a filmben. A szereplők között megjelenik még a számos hollywoodi filmből már ismerős Tzi Ma, akinek játékára ezúttal sem lehet rossz szavunk, de aki még kiemelendő, az Diana Lin, aki Bille édesanyját alakítja, és teszi ezt magával ragadó módon. Összességében tehát elmondható, hogy remek szereplőgárdát sikerült összeválogatni ehhez az alkotáshoz.
A búcsú egy kimondottan különleges, komplex film lett a halál felfogásáról, a kulturális különbségekről, felelősségvállalásról, családi konfliktusokról, múltról, jelenről, jövőről, és mindemellett végig képes szórakoztató maradni, a központi drámai felütéstől függetlenül remek humora van, ami mindvégig kitart. Olykor talán kissé lassú, és hajlamos tovább elidőzni bizonyos szereplőkön, mint feltétlenül szükséges lenne, de egészében egy igazán szerethető alkotás, ami mögött érezhetők a valódi élmények, tapasztalatok, átélt érzelmek. Én szívből ajánlom mindenkinek, aki minimálisan is érdeklődik a távol-keleti felfogás iránt, aki megcsömörlött a semmitmondó látványfilmektől, vagy aki egyszerűen csak látni akar egy kiváló művet. Nem fog csalódást okozni.
Értékelés: 90%
Gyurina Illés
További kritikák:
Comments powered by CComment