Halálos unalom.
A Netflix tett egy fogadalmat 2021-re: minden héten legalább egy filmet be fognak mutatni kizárólag a streaming platformon. Lesznek hetek, mikor bizony több nagyszabású film is egyszerre debütál majd. Meg is érkezett az első idézőjeles blockbuster, egy akciófilm, amelyet látva azt kívántam, bár azt fogadta volna meg a nagy piros N vezetősége, hogy a mennyiség helyett a minőséget részesítik előnyben... Most pedig nézzük, hogy sikerült!
A történet szerint egy baklövést elkövető drónpilóta új feladatot kap: egy halálos katonai övezetbe küldik, ahol a felettese egy android tiszt lesz, az ő parancsait kell követnie, miközben a csatatéren áthaladva végzik el a rájuk kiszabott feladatot. A tét természetesen mi más lenne, mint a világ megmentése. És a klisék szinte végtelen sora csak itt kezdődik...
1 perc 45 másodpercnél állítottam meg előszőr a filmet, amikor elhangzik az ikonikus "Senkit nem hagyunk hátra!" mondat. Nem is azzal lenne a baj, hogy a történet ezerszer látott, mert a klisékre még lehet építkezni egy ilyen katonai-akciófilm esetében, de hogy még a cselekmény és az akció is halál unalmas legyen, ahhoz azért tehetség kell. Mondjuk, hogyha rátekintünk a stáblistára, akkor meglátjuk, hogy Mikael Hafsröm volt a direktor, akinek például az idézőjelesen nagyszerű Szupercellát is köszönhettük (bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy még mindig ez a trilógia legerősebb darabja). Szóval egy közepesen tehetségtelen filmes kezében nem sok mindent fial egy alapvetően faék egyszerű forgatókönyv, amely olyan, mintha egy óvodás zsírkrétával alkotta volna, netalántán egy random generátor ollózta volna össze. Közhely közhely hátán és ez mindenre jó, csak arra nem, hogy lekösse az ember figyelmét. Fokozatosan egyre laposabbakat pislogtam, néha-néha elkalandoztak a gondolataim is, rezignált arccal néztem mindennemű akciónak csúfolt bohóckodást, mechák, robotok meg miegymás ide vagy oda. Háttértévézésre tökéletes alapanyag, de egyébként csak arra jó, hogy kitöltse a minőségileg így is szegényes kínálatot a streaming platformon. Egy apró pozitívumot azért meg tudok említeni: van egy csavar a sztori során, amely nem sikerült vérlázítóan rosszul. Még azt is megkockáztatom, hogy meglepetésszerűen hatott. Nem feltétlenül lehetett kitalálni és volt benne némi izgalom. Csak hát ugye nem a film kéne, hogy szolgálja a fordulatot, hanem fordítva. De hogy a főszereplő android kilétét miért lövik le az első 10 perc során (sőt már az előzetesben), az rejtély. Erre sokkal jobban lehetett volna építeni.
Tehát az akciójelenetek fantáziátlanok: nincsen egy olyan pillanat sem, egy olyan verekedős vagy lövöldözős szekvencia sem, amely egy picit is megemelné az ember pulzusát. Tömény unalom. Ötlettelen koreográfiák, tét nélküli harcok, a háttérben belebegtetett világmegmentős vonal pedig egész egyszerúen súlytalan. A lezárás, hogy csak úgy elvágják az egészet, azt kezdjünk ezzel valamit, se konklúzió, se tanulság, hiába próbálgatja felületesen boncolgatni a mesterséges intelligencia, a robotok érzései témakört... Tudjátok mit? Ez abszolút pozitívum, mert legalább vége lett és nem próbáltak még több hülyeséget lenyomni a torkunkon. Vége, slussz-passz, mindenki menjen a valószínűleg sokkal jobb dolgára. Ha pedig valami olyan tartalmat kerestek, amely komolyan foglalkozik az MI és az androidok témájával, akkor ragadjatok kontrollert és izzítsátok be a Detroit: Become Human-t!
A látvány, meg a CGI milyenre sikerült, adódhat a kérdés. Erősen felejthető. Néha elképesztően elmosottak voltak az effektek, hiába harangozták be egy jóféle kis látványfilmként. A robotok is a "meh"-kategóriát erősítik. A tájak még úgy valahogy kinéztek, de egyébként többnyire a panelrengetegben járunk és nem ez lesz az a film, amelyet újra meg újra lejátszunk majd, hogy gyönyörködjünk benne. A zene pedig olyan, mintha YouTube-os royalty free kontenteket használtak volna fel a spórolás jegyében. Borzasztóan basic, lapos, néhol már-már fülsértő muzsikák. Kukába velük!
Anthony Mackie, az MCU Sólyma, aka új Amerika Kapitánya vagy mifene, immár a második Netflixes különkiadásában. Ez a csávó nem egy nagy durranás, megvan a karizmája, megvan a pacekja, de nem egy nagy színész, remélhetőleg ezzel nem mondok újat. Ebben a szerepben pedig még meg sem erőltette magát, szerintem már ő is bánja, hogy aláírta a szerződést, annyira unott pofával nyomta végig az egészet. Többet tud ő ennél, messze többet.
Damson Idris. Az ő neve nem lehet igazán ismerős, nem is véletlen. Többnyire mellékszerepben tűnt fel néhány filmben, meg volt egy Black Mirror szereplése is és hozzávetőlegesen ennyi. Na, nem ezzel az alakítással fogja magát bejátszani a főszerepekbe, halovány volt a kiscsávó, még haloványabb, mint a takaréklángon égő Mackie. Nyavajog, meg durcásan néz és nem csinál semmi érdemlegeset. A karaktere is értékelhetetlen, de érezhetően ő sem az a kaliberű színész, aki menthetné a menthetőt.
Kettejük között a kémia nem állt éppen stabil lábakon, bár legalább a dialógusok itt némiképp értékelhetőre sikerültek és a szócsatáikban előfordult 1-1 vicces momentum. Egyébként a párbeszédek is altató jelleggel hatottak az emberre.
A Halálos harcmező összességében egy silány film: gyenge alaptörténet, unalmas cselekmény, csupán egy értékelhető fordulat és fellélegzős, hirtelen lezárás. Az akció kimondottan gyenge, a látvány egyhangú, a zene borzasztó, a rendezés minden fantáziát mellőz. Egy-két két értékelhető momentum akad, de ez csupán háttértartalomnak megfelelő. Ha jól is akarsz szórakozni, keress bármi mást.
Értékelés: 25%
Molnár Levente
További kritikák:
- WandaVision 1. évad 1-2. rész spoilermentes kritika
- Shadow in the Cloud - kritika
- Még egy kört mindenkinek - kritika
Comments powered by CComment