Izomagy antihős

Filmes berkekben belül köztudott, hogy immár több mint 10 éve Dwayne Johnson álomprojectje, hogy belebújjon a DC méltán híres antihősének a bőrébe. Megannyi tétlenkedés és produceri egyezkedések útján, de végül is sikerült leforgatni élete vágyálmát, hogy aztán mi mozinézők megtámogassuk azt lehetséges folytatásokkal, viszont a kérdés inkább az, hogy erre szüksége van-e a jelenlegi moziiparnak.

Miután az egyiptomi istenek szinte korlátlan hatalommal ruházták fel Teth-Adam nem élt a hősi szerep betöltésének lehetőségével és erejét inkább bosszúja kiteljesítésére használta fel, feláldozva ezzel rengeteg ember életét. Ennek eredményeképpen isteni erejétől azonnal megfosztották és évezredekre rabigába verték. Napjainkba ugorva egy kalandor csapat véletlenül kiszabadítja börtönéből, Teth-Adam pedig meghökkenve tapasztalja, hogy a mai világ egészen új meglepetéseket tartogat számára így nem tehet mást, mint isteni erejét felhasználva ő maga szolgáltat igazságot a saját belátása szerint.

Az antihős keret téma nem új keletű Hollywood álomgyárában, néhányan már próbálkoztak ilyen irányba terelni a képregény műfajt, ugyanakkor továbbra is érdemes vele próbálkozni mert nem egy agyonhasznált motívum és lehet benne potenciál, ha megfelelő kezek közé kerül. Jaume Collet-Serra tisztes iparos rendezőnek számít (A zátony, Viasztestek, Az árva), Dwayne Johnson-al is dolgozott már együtt a Dzsungeltúra kaland-fantasy filmen, vélhetőleg Rock megvolt elégedve a teljesítményével és az ő közbenjárásával pattanhatott a Black Adam rendezői székébe hogy aztán együtt kihozzanak az egészből egy teljes átlagos, bármilyen izgalmaktól mentes, cselekményében abszolút lineáris katyvaszt, mindezen jelzők pedig a totális középszer elengedhetetlen névjegyei.

A filmet nézve könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy random, egymásra pakolt jelenetek váltogatják egymást mindenfajta stílust és kreativitást nélkülözve olyan rendezők kézjegyét majmolva, mint például Zack Snyder, az ő lassított jelenetei itt is visszaköszönnek csak éppen, ha lehet még egy fokkal pocsékabb kivitelezésben. Habár a film bővelkedik a látványosnak szánt zúzdákban viszont azok sem érnek sok mindent, ha nem látszik a beléjük fektetett munka és tehetség, a kamerát tehetségtelen módjára rángatják össze-vissza, a CGI több helyen szó szerint elvérzik, nincs tét, minden csak úgy lóg a levegőben, a cselekmény pedig a ráépült akciójelenetek súlya alatt egyszerűen nem tud összeállni egy koherens egésszé.

Nah de, nemegyszer megtörtént már hogy egy jobb sorsra érdemes történetet és a zagyva dramaturgiát kihúztak a csávából a jól megírt karakterek. Rögtön a film elején felbukkan az Igazság Társasága, akiket ráküldenek a címszereplőnkre jobb belátásra bírni és lehetőleg minél hamarabb visszaküldeni a börtönébe. A pereputty tulajdonképpen az igazság ligája kispályás verziójának tudható be, tagjainak felvezetése mintha a vágóasztalon végezték volna, karakterfejlődést mint úgy filmes kelléket felejtsük is el nyugodtan. A "csapatot" olyan klisés karakterek képezik, mint a vihart kavaró tinilány az óriásira megnőni képes tinifiúval az oldalán, egy acélmadár gúnyát viselő szokásos fekete mellékszereplő és végül Dr. Sors, aki ugyan hasonló húrokat penget Marvel vetélytársával, Dr Strange karakterével, mégis valamilyen szinten kilehet emelni őt ebből a csipet-csapatból, mivel Pierce Brosnan alakításában az ő karaktere kapott egy minimális ívet, ezáltal úgy érezhetjük legalább van egy élő, lélegző személyiség ebben az egész garmadában.

Bedobtak nekünk még egy gördeszkás srácot is az édesanyjával, akik az események megbolygatásáért lennének felelősek, de mivel a kissrác borzasztóan irritálóló az anyja pedig kapott egy végtelenül lineáris ábrázolást a förtelmes szinkronhangja mellé így végső esetben ők is csak a minőség romlásáért felelősek. Na de mit csinál Dwayne Johnson Black Adam bőrébe bújva, képes-e menteni a menthetőt? Mint ahogy a teljes filmet áthatja a középszerűség bűze így a karaktere is szépen beleolvad ebbe a mezőnybe, ő azért van itt, hogy zúzzon és megmutassa, igenis van lételeme Superman mellett a DC univerzumában. Feltétlenül érdemes az elvárásokat belőni a megfelelő szintre, címszereplőként valamelyest hozza, amit egy ilyen egyszavas karaktertől várni lehet, de ez nem jelenti azt, hogy megmentené Black Adam belépőjét a mozivászonra. Utolsó kapaszkodóként a filmzene jöhetne szóba, igazi dobhártya szaggató, epikus melódiákkal csodákat lehet művelni még egy átlagos képregényfilmmel is (Acélember), sajnos Lorne Balfe zeneszerzőnek nincs Hans Zimmeri tehetsége, habár az ő zeneiskolájából szabadult viszont lassan minden második amerikai film zenéjét ő komponálja, felsorolhatatlan számú soundtrack-el a háta mögött pedig a mennyiség kárára rámegy a minőség elv teljes mértékben érvényesül nála, azt eredményezve, hogy végső soron totálisan feledhető zenei motívumok pendülnek fel a Black Adam képkockái alatt.

Mondhatnánk, hogy ez egy látványos zúzda, minek is várna az ember többet tőle, és biztos vagyok benne, hogy vannak olyan moziba járók, akiknek teljesen elegendő lesz, amit a Black Adam nyújtani képes, valószínűleg fog is annyit termelni a mozikasszáknál, hogy legyen esélye bizonyítani egy második résszel. Ugyanakkor nem vitás, hogy amit most kaptunk közelebb áll a kevésbé sikerült DC filmekhez, ezzel a botladozó eredménnyel pedig jobb, ha minél hamarabb szembe néznek az alkotók, annál nagyobb esélyük lesz a bizonyításra.  

Értékelés: 45%

Keresztesi József