Nincs okod a mosolyra

Az idei év sok szempontból egy nagy kérdőjel az emberek számára, amely bizonyos szinten mozis szempontból is érezteti a hatását. A pandémia okozta kavarodást követően az emberek ugyan már visszatértek a nagyvásznak elé viszont a nagy gyártó stúdiók mintha továbbra is kivárásra játszanának, és inkább a biztosnak vélt halasztások mellé teszik le továbbra is a voksaikat. A sorozatos késlekedéseknek pedig meg is lett a hatása, tulajdonképpen augusztus eleje óta nem került említésre méltó film a mozikba, hogy aztán szeptember végére egy halovány reménysugarat látva fellélegezzünk, ugyanis olyasmi történt, ami idén még nem sűrűn fordult elő, mégpedig egy horrorfilmre ülhetnek be a hazai nézők.

Parker Finn első egész estés rendezői debütálását nem tervezte a gyártó stúdió nagyvásznakra küldeni, eredetileg a Paramount streaming kínálatában jelent volna meg valamikor az idei évben, viszont a tesztvetítések olyan pozitívra sikerültek, hogy csak meggondolták magukat a vezetők és mozikba küldték horrorfilmjüket, döntésükkel jelen esetben maximálisan egyet lehet érteni.

A történet szerint Dr. Rose Cotter (Sosie Bacon) terapeuta kénytelen átélni, hogy az egész világa fenekestől felfordult, miközben a mentális egészségét a környezetében mindenki megkérdőjelezi. Még mielőtt egy szörnyű eseménysorozat láncreakció formájában lerombolná addig felépített életét, legújabb páciense egy fiatal egyetemista lány első találkozásukkor öngyilkosságot követ el a szeme láttára, és úgy tűnik, hogy Cotter később épp ugyanazokat a hallucinációkat látja, amelyekről páciense beszámolt, egy baljós mosolygó arcot, amely mindennapi életük során megjelenik és nyugtalanító látomásokkal kísérti őket.

A leírtak alapján a mosolygó arcok látványa akár nagyon könnyedén átmehetett volna valami nevetségesen bárgyú, horrornak legkevésbé sem nevezhető gagyiba, viszont jelen filmünk esetében a rendező esze a helyén volt és nagyon is értette a dolgát, érezhető, hogy nem igazán akart előhozakodni olyan B filmes megoldásokkal, amelyek legtöbbször rontanak az élményen mintsem bármit is hozzá tennének az élvezeti faktorhoz, példának okáért Felelsz vagy mersz, Halálod appja című borzadályokra gondolok. Parker Finn-ek szerencsére más tervei voltak, fogta a horrorfilmek tárházát és olyan filmekből merített ihletet, mint a Kör, Átok vagy épp a Valami követ című filmek majd saját forgatókönyvét vászonra álmodva beleadott apait-anyait és a jeleneteket megtöltötte annyi feszültséggel és kreativitással, amely alkotását 20 évvel ezelőtt egyenesen klasszikusi magasságokba repítette volna. Viszont azóta sok víz lefolyt a Dunán, hasonló cselekménnyel bíró alkotások jöttek-mentek, jelen esetben is létezik egy felfoghatatlan erő, egy átok és mindent megkell tenni, hogy az elszenvedője felkutassa az eredetét, még mielőtt túl késő nem lenne. Nyilván láttunk már ilyet többször és mindez párosul egy agyonhasznált motívummal is, mégpedig, hogy a főhősünknek az ég világon senki nem hiszi el egy szavát sem, arra kényszerítve őt, hogy egyedül vegye fel a harcot egy olyan erővel szemben, amelyre szó szerint nem lehet ráhatása.

Ebből fakadóan a horrorfilmekben jártas nézőknek a film egyetlen perce sem okozhat meglepetést, 10 percenként előre ki lehet találni mi fog történni, de, ha valaki nagyfokú tehetséggel és kellő motivációval közelít egy agyonhasznált témához, valamint néhány, már korábban ezerszer bejáratott cselekményszálhoz, akkor minden esetben érdemes megadni az esélyt a bizonyításra. Parker Finn élt is a bizonyítás lehetőségével, nagyon hatásosan használja a Jump Scare motívumokat, a baljós zene pedig csak fokozza a komor hangulatot, nem beszélve arról, hogy szó szerint van egy olyan epizód a filmben, amely ha nem kerül bele az emberek képzeletbeli top 10 legijesztőbb jelenetei közé akkor itt és most fellehet hagyni mindenkinek a horrorfilmek készítésével. A Mosolyogj másik erős pontja pedig maga Sosie Bacon színésznő játéka, egy percig sem férhet hozzá kétség, hogy milyen színvonalas alakítást tett le az asztalra, minden elismerésem a hölgynek, kiválóan hozza az őrület határán lévő megtört nő szerepét, biztos vagyok benne, hogy hamarosan még látni fogjuk őt színvonalas alkotásokban.

Mindent összevetve hosszú idő után újra egy színvonalas horror került a mozikba, amely a lassan két hónapja tartó uborkaszezonban igazi felüdülésnek hat, habár megvannak a maga gyengeségei, néha a tempó meg-megakad és kissé vontatottá válnak az egymásra pakolt, máshol már hatásosabban kibogozott töltelékjelenetek, illetve a kelleténél talán jó negyedórával hosszabbra is sikerült a végső vágás, viszont itt ki is fogytak a negatívumok. A mosolyogj vérbeli horrorfilm mindenfajta gagyiba hajlás nélkül, és ezt manapság megkell becsülni.

Értékelés: 65%

Keresztesi József