Follow the Fowl!
Eredetileg még 2019 őszén mutatkozott volna be az Artemis Fowl, ám akkor a Disney eltolta 2020 májusára, ahol pedig a koronavírus-járvány tett keresztbe a young adult regényadaptációnak, így végül úgy döntött a stúdió, hogy a nemrég indult streaming platformjukra, a Disney+-ra is kell a tartalom, itt kötött hát ki végül a film június 12-én. Az előjelek és az előzetesek nem voltak éppen bíztatóak, a zsáner népszerűsége is távol van már a csúcspontjától, mégis egy ilyen kockázatos projektbe kezdtek a stúdiónál, mindezt egy olyan regénysorozattal, aminek bár van egy szilárd rajongótábora, igazán nagy népszerűségre mégsem tudott szert tenni világszerte. Nézzük, hogy sikerült a film!
Figyelem! E sorok írója nem olvasta a könyveket, így csak és kizárólag a film alapján mond majd véleményt!
A történet szerint Artemis Fowl Jr. egy olyan világban él, ahol még létezik varázslat, és édesapja a kezdetektől erre neveli, hogy higyjen a különböző varázslényekben valamint a mágiában, mert az bizony nem csak humbug. Egy napon apja eltűnik, pontosabban elrabolják, ekkor pedig a 12 éves, rendkívül okos kis srácnak kell magát feltalálnia, hogy megszerezzen egy nagyerejű varázstárgyat és megmentse fogságban sínylődő ősét. Nem hangzik túl eredetinek igaz? Ez pedig a film legnagyobb hibája is egyben: egy csepp nem sok, annyi eredetiség sem szorult belé. Látszik, hogy hozott elemekből dolgozik és sorra pipálgatja ki a zsánerre jellemző elemeket, miközben történetvezetésén megint csak egy klisével igyekszik csavarni (a film elején elmondják a végét, majd az egyik szereplő meséli el számunkra a történéseket), karakterei ezerszer látottak (a nevükre a film végeztével biztosan nem fogunk emlékezni), a végkifejlet pedig minden, csak éppen nem meglepő. Mindössze 94 perc a játékidő, ez pedig egy eszetlen rohanásba torkollik, nincs megállás, nincs idő jobban kibontani a papírmasé karaktereket, megérteni az így csak felületesen tálalt motivációikat, csupán peregnek az események, míg az egész egy hatalmas, hatásvadász csatába nem torkollik, hogy aztán azon kapjunk magunkat a giccstől bepárásodott szemüveglencse mögött, hogy már le is gördült a stáblista. A rendező Kenneth Branagh, akinek gyakorlatilag ez lassan névjegye, főleg ha a Disney-vel szövetkezik. Ráadásul ez a fantasy/sci-fi elegy nem sült el a legjobban: mikor a tündérek ellen, fekete öltönyben, lézer fegyverekkel és egyéb kütyükkel harcolnak az emberek, amolyan Men in Black stílusban, az valahogy elég kiábrándító tud lenni.
Úgy gondolom gyerekként sokkal nagyobb élmény lehet belecsöppeni az Artemis Fowl világába: az ugyanis telis-tele van lehetőségekkel, még elmesélni való történetekkel, kifejtendő mellékszálakkal és természetesen rengeteg varázslattal, bemutatásra váró varázslénnyel. Ebben a fejvesztett rohanásban csupán egy nagyon kis szeletébe pillanthatunk bele a mozi univerzumának, ez pedig talán abból a szempontból jó (próbálom keresni a pozitívumokat), hogy esetleg a könyvek felé tereli a többre vágyó fiatalokat. De önmagában sajnos nem igazán állja meg a helyét. Mindezt állítólag 125 millió dollárból hozta össze a Disney, a folytatásra tehát csekély az esély, kérdés mennyien nézik meg streamingen, mennyire lesz felkapott. A látványvilág összességében egy durva hullámvasút: akad egy-két elég "hűha" pillanat, pozitív értelemben, de a mérleg másik oldalán ott vannak ugyanezek a pillanatok negítív értelemben is. Az akció szekvenciák az idő előrehaladtával válnak egyre laposabbá, pedig az elején még volt benne némi fantázia. Annyit még megjegyeznék, hogy a zenék viszont egészen ütősre sikerültek: jól teremtik meg a hangulatot, kiváltképp az ír tradicionális zenék tűnnek ki a soundtrackből.
A címszereplőt alakító Ferdia Shaw számára ez volt az első szerep, és sajnos néhol borzasztóan túljátszotta a karakterét. Hiteltelen és hihetetlen ez a figura az ő megformálásában, ezt pedig talán a készítők is észrevették, egy idő után ugyanis feltűnően mellőzi őt a reflektorfény, az pedig hogy nem szimpatikus főhős, csak hab a tortán. Nagy névként itt van még Colin Farrell és Judi Dench, akiknek minden bizonnyal a dollárjelek lebegtek a szemük előtt, mikor aláírtak erre a filmre. Mindkettő korrektül teszi a dolgát a néhány jelenetében, de Dench a Macskák után megint egy olyan alkotásban tűnt fel, ami elvesz a méltóságából, Farrell-ön pedig feltűnően látszik mennyire tojik az egészre magasról. Velük is csak többen lettek a stábban. Josh Gad comic relief karaktere pedig inkább kellemetlen, semmint humoros, pláne, hogy az embernek önkéntelenül is Hagrid ugrik be róla a Harry Potter-filmekből.
Az Artemis Fowl nem kerül majd be a young adult könyvadaptációk panteonjába, ugyanakkor egyszeri szórakozás gyanánt még vállalható. A gyerekek minden bizonnyal nagyon fogják élvezni, a könyvekre érdemes lehet ránézni, a világa érdekes és gazdag, csak sajnos tele van klisékkel, ezerszer látott elemekkel és karakterekkel, de a forgatókönyv sem sikerült valami fényesre. A CGI ingadozó: néha a szebbik orcáját mutatja, néha meg nem, de az biztos, hogy végig giccses, az akciójelenetek pedig inkább enerváltak és álmosítóak, semmint adrenalinpumpáló királyságok. Nem vállalhatatlan, de a jótól is távol van.
Értékelés: 25%
Molnár Levente
További kritikák:
Comments powered by CComment