Nem egy vonatszerencsétlenség, de nem is első osztály

Brad Pitt egy érdekes csillag Hollywood égboltján, lassan több mint 30 éves pályafutása során bújt ő már detektív bőrébe, volt asztronauta, vámpír, ír terrorista és még magát a halált is eljátszotta, illetve az is kijelenthető, hogy a csúcsra már a 90-es évek végén eljutott és büszkén vallhatja magáról, hogy három évtizedes karrierje eredményeként továbbra is ott van a legnagyobbak között. Az elmúlt években megjelent filmjei ugyan valamelyest ritkultak, elvégre ő sem mai csirke már, viszont érezhetően továbbra is odafigyel arra, hogy szerepvállalásai ne rontsák kemény munkával felépített nívóját. Legutóbbi szerepvállalása során pedig össze is állt David Leitch akciófilm rendezővel, akit jelenleg a szakma egy elismert bérrendezőként tart számon, lássuk hát hogyan is sikerült a koprodukciójuk.

Katica (Brad Pitt), a rázós munkákhoz szokott bérgyilkos az utolsó pillanatban beugrik egy látszólag igazán egyszerűnek tűnő melóra, megbízója, Maria (Sandra Bullock) unszolására egy táskát kellene megszereznie a világ leggyorsabb vonatjáratán, amely Tokió és Kiotó között robog szélsebesen. A pofon egyszerűnek tűnő munka Katica számára viszont hirtelen élete legnagyobb kihívásává válik abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy a háttérben munkálkodó erők befolyásolására a vonaton összegyűltek a világ legveszélyesebb bérgyilkosai is, akik egytől egyig ugyanarra a táskára pályáznak, bonyolítva ezzel a küldetés sikerességét.

A történetből kiindulva Zak Olkewicz kezdő forgatókönyvíró és David Leitch szeme előtt az akció-krimi-vígjáték műfaji egyveleg megvalósítása lebeghetett, vélhetőleg a forgatás kezdete előtt jó párszor végigfutottak Guy Ritchie korai munkásságán (Blöff, Ravasz az agy…) és a füstölgő ászok című Joe Carnahan film egyes kulcsjeleneteit is szorgalmasan bemagolták mivel jelen alkotásunk legkönnyebben úgy írható le, mint a fenti alkotások egyvelege. Eredetiség nyomát ebből adódóan nincs is értelme keresni, marad tehát a szórakoztatási faktor kimaxolása amelyben a gyilkos járat ugyan nem vall szégyent, habár az összkép azért mégsem tökéletes. Brad Pitt a szokásos lazaságával ugyan jól hozza a folyton pácba keveredő bérgyilkos szerepét, viszont a szájába erőltetett szövegkönyv, illetve az egysorosoknak szánt poénbombák sajnos csak minden második alkalommal találnak be, egy részük összességében inkább hat mesterkéltnek, mint viccesnek. Nem beszélve arról, hogy vannak itt mások, akik ellopják a showt Pitt elől. Mandarin (Aaron Taylor-Johnson) és citrom (Brian Tyree Henry) jelenetei üdének és frissnek hatnak és amikor a vásznon látjuk őket, a legviccesebb jelenetek az ő nevükhöz fűződnek arról nem is beszélve, hogy a karaktereik háttértörténete sokkal részletesebben kidolgozásra került megadva az alapot a szurkolási faktornak.

És hogy az összességében pozitív összképhez mit tud hozzátenni David Leitch rendező (Deadpool 2, Atomszőke, John Wick)? Kaszkadőri tapasztalatainak hála a bérgyilkosok csetepatéja igencsak látványos és kellően véres, odakint nem hiába kapott az alkotás R besorolást, spriccel a vér rendesen, akiket az ilyen jellegű brutálisabb szekvenciák általában nem zökkentenek ki azok az akciójelentek nyerségének hatására kapnak akkora adrenalinlöketet, hogy az érdeklődésük ne lankadjon a film végéig. Milyen kár, hogy azon nézők, akik egy kőkemény akciófilmet várnak csak olykor-olykor kapják meg a jussukat. Habár a vonaton játszódó szűk helyszínek további leleményeséggel szolgálnak a bunyók során viszont ebből kevés van a filmben és azok között is kellően sok idő telik el. A bő kétórás játékidő nagy részében „Guy Ritchie stílusban” eredettörténeteket látunk kibontakozni, amelyek a már említett mandarin és citrom kapcsán ugyan pozitívan csapódnak le viszont a többi szereplő tekintetében bizony néha ásításra kényszerítik az egyszeri nézőt. Konkrétan van egy jelenetsor amikor egy vizes palack történetvonalát is felvázolják nekünk a készítők, lássuk be erre igencsak nem volt szükség. Az utolsó 15-20 percre aztán csak elszabadul a pokol, ezen jelentsorok megtekintése során azt érezhetjük a rendező mintha beszeretné pótolni a játékidő egy bizonyos részén elvesztegetett értékes perceket és végérvényességében az akciófanok is kényelmesen helyezkedhetnek el a foteljeikben, vonatszerencsétlenségek hada és a killcount megmenti a filmet a totális középszertől.

Összeségében a gyilkos járat egy műfaji kavalkád, amely ugyan lopott innen-onnan és több-kevesebb sikerrel próbál egyensúlyozni az akció-vígjáték és a krimi vonalán viszont kellően szórakoztató ahhoz, hogy az idei vérszegény nyári felhozatalban némi üde színfoltot hagyjon, irány a moziba.

Keresztesi József

Értékelés: 65%