Aki egy életen át üldözte a Sárkányt

A hazánkban 2017-ben megjelent kiadás alcíme: Az FBI különleges egységének kulisszatitkai. Nehéz műfajilag besorolni ezt a művet, mert valahol az életrajzi regény és a dokumentumkötet közé lehetne besorolni. Egy tragikus szituációval indít: John Douglas különleges ügynök, az FBI legendás alakja 1984-ben hajszál híján életét veszti egy hosszan elhúzódó nyomozás során, s ebből a helyzetből ugrunk vissza az időben egészen a kezdetek kezdetéig, vagyis Douglas fiatalkoráig. A biográfiai elemek mind azt hivatottak alátámasztani, milyen apró részletek vezettek nála a bűnüldözés legsötétebb bugyraihoz, s milyen törekvések voltak szükségesek ahhoz, hogy a korábban csupán hevenyészett módon beemelt pszichológiai megközelítés és preventív nyomozástechnikai módszerek alkalmazása jelentős teret nyerjenek a gyilkosok felderítésében. Az évtizedek múlásával apránként kiépült az országos hálózat is, s így már nem jelentett gondot, ha az adott bűnöző átlépte az államhatárt – korábbi tettei és a múltjával kapcsolatos dokumentumok már minden nyomozó számára elérhetőekké váltak. Ehhez azonban olyan elhívatott és innovatív gondolkodású szakemberekre volt szükség, mint John Douglas.  

Nem könnyű ezt a művet olvasni, hiába a higgadt hangnem és a tárgyilagos stílus. Ahogyan Douglas, úgy mi sem lehetünk képesek száz százalékosan elhatárolódni a bestiális bűnesetek taglalását olvasva; óhatatlanul is mindent elképzelünk, amit a tetthelyen hagynak a gyilkosok. Már abba is nyomasztó belegondolni, hogy vannak emberek, akiknek kvázi az a munkájuk, hogy brutálisan megerőszakolt és megcsonkított, zsineggel megfojtott, apránként kivéreztetett vagy a családja szeme előtt kivégzett emberek holttesteit vizsgálják napi szinten annak érdekében, hogy valamilyen módon le tudják szűkíteni a potenciális elkövetők táborát. Ilyenekből pedig a legtöbb esetben nagyon sok van. A társadalmi feszültségek és a szociális háló lazulása egyre több beteges elme kibontakozásának adott helyet, akiknek a legtöbb esetben valamilyen gyermekkori trauma vagy traumák sorozata vezetett deviáns viselkedésük ilyetén megnyilvánulásához. Douglas határozott véleménye alapján ez sosem mentség, csupán magyarázat. Amikor egy holttestet vizsgál, az apró részleteket és a bűncselekmény körülményeit egyaránt alapvető fontosságúnak tartja. Mindkettő rámutathat az elkövető olyan tulajdonságaira, amelyből aztán lazább vagy akár egészen pontos profilt lehet összeállítani. Ha például a holttest végtagjai el vannak rendezve, és a teste is le van takarva, akkor az a tettes részéről bűntudatra, megbánásra utal. Ettől kezdve érdemes a médiát bevonva megszólítani őt, előtérbe helyezve a gyászoló család fájdalmát, mert van esély arra, hogy önkéntesen feladja magát. Az életkorra és testfelépítésre, a testet szállító autóra is könnyen lehet következtetni, de ide tartozik még minden olyan részlet, amely a múltbeli sérelmeket vagy a tettes intelligenciaszintjét próbálja behatárolni. A nyomozás során számos körülmény zavarhatja meg a munkát; ilyenek lehetnek a félrevezető nyomok (oda nem illő hajszálak, eredményesen átrendezett vagy tönkretett helyszín stb.), a szociopaták és pszichopaták esetén igen gyakran fals eredményű hazugságvizsgálatok, vagy ami sajnos még ma is ellehetetlenítheti a gyors felderítést: a bürokratív akadályok. Az alapvető lelki teher mellett tehát sok más akadály állja útját az ügynököknek, így csak azok tudnak megmaradni ezekben a körökben, akik rendkívüli mentális és fizikai teherbíró képességgel rendelkeznek.  

Ha valaki ezt a művet olvassa, egyáltalán nem válik szakértővé, csupán betekintés nyer abba a fajta munkába, amely mentén a viselkedéstudományi részleg besegít az Egyesült Államok nyomozóhivatalainak tevékenységébe. Bár számos ügyet képesek éves szinten lezárni, az is tény, hogy a kudarc állandó része a munkájuknak. A megoldatlan ügyekkel járó újabb emberéletek, azok a gyilkosok, akik, bár leálltak, tetteik után végül mégsem kerülnek a hatóság kezére, az épp folyamatban lévő nyomozás politikai okokból való lezárása – mind-mind olyan tényezők, amelyek miatt a kötet végére érve csak a fejünket csóváljuk – miféle ember képes elviselni ennyi szörnyűséget? John Douglas nem kertel, őszintén beszél magánéleti válságairól, a nyomozások alatti baklövéseiről, mentális leépülésének folyamatáról, és arról is, hogy ez a munka, már csak jellegéből adódóan is, olyan állandó adrenalinfaktorként van jelen az életében, amely mellett minden egyéb probléma csupán apróságnak tűnik. Így csak olyan emberekkel tudja igazán megtalálni a közös hangot, akik szintén osztoznak e hivatásban. E különleges ügynökök tehát a látszat ellenére legalább annyira kívülállók a társadalomban, mint a bűnelkövetők, akiket üldöznek.  

A Mindhunter – Sorozatgyilkosok egy nagyon érdekes, szuggesztív olvasmány, de korántsem ajánlható mindenkinek. Vannak fejezetek, amelyeken kimondottan nehéz az átlagembernek továbblendülnie, és a végső konklúzió sem épp felemelő. Megéri azonban végigküzdenünk magunkat rajta, mert rengeteget megtanulhatunk belőle az emberi természet sötét oldaláról. Ha valakit érdekel egy sokkal árnyaltabb kép a sorozatgyilkosok elméjének működéséről, mint amelyet a ma már a popkultúra részeként számon tartott Thomas Harris-alak, Hannibal képvisel, akkor mindenképpen érdemes tenni vele egy próbát. A Netflix-féle sorozatot is megemlíti ez az epilógussal kiegészített kiadás, amely a játékfilmes elemek bevonása mellett kreatívan emeli be a kötet erényeit is.

Bozó Katalin

A mű megvásárolható a Libri Kiadó webshopjában: