Game Over

Ryan Reynolds személyiségét lehet kedvelni vagy lehet utálni, egy valami biztos, jelenleg Hollywood egyik legjobban keresett színészévé érett az elmúlt 20 évben. Reynolds és vélhetőleg a háttérben megbúvó egész menedzseri csapata nagyban azon munkálkodhatnak, hogy a fenti tény egy darabig így is maradjon, hiszen a színészpalánta évente lassan 3 filmmel hozakodik elő, amelyből legalább kettő a nagy költségvetésű popcorn mozi műfaját erősíti. Azt minden esetre jó lenne előre tudni, hogy ez a tömérdek mennyiségű filmáradat, amelyben a kanadai származású színész a közeljövőben felfog tűnni a minőséget illetően milyen mértékű kilengésekkel szolgál, nekünk nézőknek nyilván az lenne az ideális eshetőség, ha az amerikai filmgyártás blockbustereket termelő részlege nem alakulna át egy filmes pöcegödörré és a minőségi szórakoztatás továbbra is megmarad egy olyan alternatívának, amelyekre érdemes várni és a beléjük fektetett energiát pedig egy zokszó nélkül támogatni a mozijegyek megvételével. Jelen kritikánk alanya, a Free Guy (magyar cím már nem dukál) is a nagyobb költségvetésű hollywoodi filmek soraiba próbálja belefészkelni magát és egy könnyed nyári szórakozást ígér némi látványelemmel megspékelve, nézzük hát, hogy Reynolds jelenléte némi eredeti ötlettel megtámogatva elegendő-e ahhoz, hogy ne hagyjon rossz szájízt maga után.

Guy (Reynolds) egy teljesen lineáris vonalon éli mindennapjait, minden reggel ugyanabban az időpontban sikerül kikelnie az ágyból és az azt követő reggeli tevékenységei (reggeli, aranyhal etetés, öltözet, munka) is arra utalnak, hogy egy elég szokatlan közegben éli a mindennapjait. Ezt az érzést tovább erősíti, hogy a bank, ahol dolgozik naponta több ízben válik bankrablók célpontjává, valamint a munkahelyére vezető út is egy kész kaland a főhősünk számára a háttérben rakétavetőkkel szaladgáló rosszfiúk, épületekbe belerobbanó helikopterek és háztetőkön közlekedő sportkocsik látványával, és ha pedig véletlenül áthajt rajta egy semmiből odatermő vonatszerelvény, az egész reggelét kezdheti elölről egyfajta „idétlen időkig” stílusban. A mozgalmas, ámbár mégis repetitív hétköznapokat egy hölgy felbukkanása szakítja meg (Jodie Comer) amelynek hatására Guy ráeszmél, hogy a körülötte felépített játékvilágban tulajdonképpen bármi lehetséges…

Guy szerepe, ahogy lassan kibontakozik előttünk érteti meg számunkra a játékszabályokat, ő egy NPC, azaz egy nem játszható karakter, ennél fogva szerencsétlent naponta ölik, verik, lövik halomra azon geek harcosok és játéknemzedékek tagjai, akik a való világban vadul ütlegelik a billentyűzetet két pattanás kikaparása és a pornhub napi harmadszori betöltése között. Ezt a történetet tulajdonképpen csak kétféleképpen lehet eladni, hogy ne csak a fenti nemzedéknek szóljon, egy szerelmi szál bevonásával (pipa) illetve egy fejlődéstörténet felvázolásával (pipa). A fentiek mutatják, habár a történet szolgál egy pinduri eredetiséggel hiszen a film se nem folytatás vagy könyvadaptáció de még csak nem is egy univerzum része, viszont a különböző panelek, amelyekre a film épül innen-onnan lettek összelopkodva. Érezhetünk áthallást és párhuzamot a manapság oly népszerű idétlen időkig stílusából (ugyanazon napok ismétlődnek), de megelevendednek a szemeink előtt a Truman show, a Tron és végső soron a Ready Player One képsorai is.

A történetbe beleerőltetett szerelmi szál sem tud szolgálni igazi meglepetésekkel, a felállás eléggé izzadságszagúra sikeredett hiszen Guy szimplán csak szerelmes akar lenni, amelynek tényét vadul hangoztatja NPC kollégája számára és furcsa módon pont akkor jön a megvilágosodás Molotov Girl képében, miután Guy öt percig ecsetelte miért is lenne neki jó egy nő az életében. Guy ráeszmélés és megvilágosodás történetsíkja ugyan behozza a mesterséges intelligencia kérdéskörét viszont az egész csak egy kiaknázatlan lehetőség marad a film végére. Azt nem mondható ki teljes mértékben, hogy nem kezdtek semmit a témával, elvégre ennek párhuzamán megismerhetjük a játékfejlesztő cég dörzsölt képű vezetőjét Taika Waititi pökhendi alakításában, viszont ebből a témából sokkal többet is kilehetett volna hozni néhány poén és némi üres mondat arcunkba tolásán kívül.

Maradt nekünk Reynolds játéka és az akció-vígjáték műfaj tolmácsolása Shawn Levy (Éjszaka a múzeumban trilógia) rendező képviseletében. Ryan Reynolds végül is ebben az esetben is ugyanazt a játékát hozza, mint korábbi alkotásaiban, őt ezért szeretjük, mindig jár hozzá egy pozitív kisugárzás, némi rögtönzött poénbomba bedobásával, amely vélhetőleg a forgatókönyvben előtte nem mindig szerepelt, végső soron grimaszai és színészi kvalitása továbbra is adott ahhoz, hogy mosolyt csaljon az arcunkra, ez a film sem rajta múlott. Sokkal inkább lehet ujjal mutogatni Shawn Levy rendezőre, aki ebből történetből ismét csak egy átlagosra vizsgázott hiszen a film, ha jól is indul a felére jelentősen enged a tempójából, mondhatni addigra kifogyott a nafta, egy jó 30 percre unalmassá is válik úgy, hogy a potenciál végig ott van benne ahhoz, hogy egy feszes tempójú, látványos akciót kapjunk némi sci-fi és vígjáték elemmel megspékelve.

Adott hát egy, a játékipari allűrökkel operálni kívánt, eredetiséget nyomokban tartalmazó alkotás, amelyre ráhúztak egy teljesen feledhető, rendkívül felszínes szerelmi szálat, valamint egy jobb sorsra is érdemes fejlődéstörténetet olyan eszközökkel operálva, amelyet már kis milliószor láthattunk korábban. Ehhez, ha hozzáadjuk Shawn Levy teljesen bárgyú vígjátéki üzemmódba kapcsolt kvalitását máris megkapjuk a totális középszerűség tökéletes receptét. Ha az ember jobban megfigyeli magát az ilyen tucatfilmek nézése közben két dolog juthat az eszébe. Ha otthon nézed mindenképp választani kell más tevékenységet is mellé, de ha moziban ér utol a rémület nem marad más hátra, mint a legyintés és a kínos ásítozások tömkelege. Nem szerencsés kompozíció szórakoztatási faktor tekintetében, hiszen, ha valaki manapság klisék tengeréből próbál összerakni egy eredetiségre hajazó történetet valami extrát mindenképp nyújtani kell a másik oldalról, ebben az esetben sajnos ez nem sikerült.

Értékelés: 50%

Keresztesi József