A két rossz közül a nagyobb.
Nem olyan régen került a Netflix Magyarországon hozzáférhető kínálatának TOP10-es listája élére a Fontos vagy nekem (I Care a Lot) című film, és bár a közönség érdeklődése nem tartott ki iránta túl sokáig, tekintve, hogy már el is tűnt nem csak TOP10 első három helyezettje közül, de komplett toplistáról is, mégis hosszú ideje ez volt az egyetlen új film a szolgáltató felhozatalában, ami felkeltette az érdeklődésem. Mikor megtudtam, hogy Rusamund Pike és Peter Dinklage a két főszereplő, a kíváncsiságom tovább fokozódott, de már a megtekintés alatt kénytelen voltam immár sokadik alkalommal konstatálni, hogy a tehetséges színészek egyáltalán nem jelentenek garanciát a minőségre.
A Fontos vagy nekem elején megismerjük a Rosamund Pike által megformált Marla Grayson hivatásos idősgondozót, aki már az első pillanatban egyértelművé teszi a néző számára, hogy ő bizony nem lesz pozitív főszereplő. Grayson ugyanis a törvénykezés hiányosságait és a bíróság inkompetenciáját kihasználva jól menő üzletet épített fel arra, hogy háziorvosok lefizetésével gyámságot szerezzen kiszolgáltatott idős emberek felett. Célja, hogy teljesen törvényesen kisajátítsa a gondozottjai vagyonát, elárverezze mindenüket, és bezsebelje az ebből befolyó pénzt. A gondjaira bízott embereket idősotthonok ugyancsak korrupt vezetőinek közreműködésével, drogok és pszichológiai terror eszközeivel totálisan leépíti szellemileg, hogy még csak véletlenül se tudják megvédeni önmagukat, vagy a vagyonukat, és a Grayson még a családjuktól is elszigeteli őket, hogy a rokonaiktól sem kaphassanak segítséget. Mindez pedig szinte teljesen törvényesen történik, közben ez a gátlástalan, hitvány humanoid féreg degeszre keresi magát, és halálukig élősködik az áldozatain. A remekül jövedelmező üzletmenetbe egy napon némileg belerondít egy látszólag magányos, de dúsgazdag idős hölgy, Jennifer Peterson (Dianne Wiest), aki a legkiválóbb célpontnak tűnik az aljas nyerészkedő főszereplő és társai számára. Miután Grayson némi idősotthon-részvényért cserébe megvásárolja az asszonyt a háziorvosától, akár egy zsák krumplit, majd a gondozási jogot megkaparintva rövid úton túlad a Jennifer komplett vagyonán, kiderül, hogy a legújabb áldozatnak mégiscsak akad egy rokona. Jennifer fia egy rejtőzködő gengszter, az ugyancsak gonosz és romlott Roman Lunyov (Peter Dinklage), aki pedig minden eszközzel megpróbálja kiszabadítani az édesanyját a pszichopata idősgondozó karmai közül.
A film első szembeötlő érdekessége, hogy egészen egyszerűen nincsen pozitív főszereplője. Mind Grayson, mind Lunyov elvetemült, alávaló gazemberek, bár az utóbbinak azért meghagyta az író azt az egyetlen szimpatikus jellemvonást, hogy szereti az anyukáját. Ezt az apróságot leszámítva a történet szinte valamennyi szereplője becstelen gonosztevő, akik számára más emberek élete semmit sem ér. A gengszterek nem riadnak vissza a gyilkosságtól (bár valamiért nem túl ügyesek benne), a másik oldalon pedig az arrogáns és pénzéhes gondozó a törvény kiskapuival zsonglőrködve kerekedik gyalázatos módon az ellenfelei fölé. Tulajdonképpen az egész helyzet mindkét fél számára csak egy durva játék, többször elhangzik a film során, hogy egyik oldal sem szokott és ezért nem is szeret veszíteni, közben pedig a jóérzésű nézőnek a gyomra is felfordul attól a hullámokban hömpölygő emberi mocsoktól, amit Fontos vagy nekem ábrázol. Ez mindenképpen bátor húzás, hiszen a filmet a legkevésbé sem jó élmény nézni, mélységesen felháborító mindaz, ami a játékidő zömében zajlik. Az egyszeri néző könnyedén azon kaphatja magát, hogy elkezd a drogdíler lánykereskedő gyilkosnak drukkolni, hogy végezzen már azzal a gőgös, kegyetlen, kapzsi, egocentrikus elmebeteggel, aki elrabolta az anyját, ez pedig nem egy megnyugtató állapot. Tulajdonképpen a megbotránkoztatás a film nyilvánvaló célja, nyersen akarja láttatni, mennyire beteges és korrupt a rendszer, amire kiszolgáltatott emberek tömegei bízzák jóhiszeműen az életüket, és mindezt a készítők megfejelik még a történet gerincét adó dicstelen küzdelemmel a két alantas fél között, amiben pedig egyik játékos sem jobb a másiknál. A Fontos vagy nekem azt sugallja, hogy a felek valójában nem is különböznek annyira egymástól, minimum érdekes az a húzás, hogy a két főkarakter, akiket célirányosan megutáltat a film a nézővel, olyan alul reprezentált társadalmi csoportokból kerültek ki, amelyeket pedig manapság nem szokás negatív színben feltűntetni: az achondroplasia autosomalis rendellenességgel született gengszter még hagyján, de az erős, céltudatos, törtető, szép homoszexuális nők a másik oldalon, mint egyértelműen negatív karakterek, egyesek számára visszatetszést kelthetnek. Persze tudjuk, a valóságban is bárki lehet velejéig romlott szemét, csak mostanság nem divat ezt hangoztatni.
A film tehát körülbelül zéró azonosulási pontot ad a karakterekhez, ellenben borzasztó hosszasan szemlélteti, ahogyan az erőszakos, brutális gengszterek hiábavalóan próbálnak fogást találni a ravasz és álnok idősgondozón, aki olyan könnyedséggel veri meg a maffiát a saját terepén, hogy az már csaknem nevetséges. A bűnözők nem győzik hangsúlyozni, hogy ők milyen nagyon veszélyesek, ezzel szemben Grayson folyamatos, lehetetlenebbnél lehetetlenebb, bizonyos esetekben csodával határos sikerei a papírmasé maffiózókkal szemben egyrészt meglehetősen fárasztóvá, másrészt pedig eléggé irritálóvá válnak a film végére. Nagyon nyomasztó egy telhetetlen, pökhendi pszichopata mesterkélt diadalmenetét végig kísérni, amiben persze vannak hullámvölgyek, de sosem akkorák, hogy egyetlen pillanatig is elgondolkodjon a meghátráláson. Mikor már hullanak körülötte az emberek és az ő életét is fenyegetik, akkor is csak töretlenül nyomul tovább, mert neki aztán egyetlen férfi sem állhat az útjába, és ő nem akar szimplán gazdag maradni, hanem még gazdagabb és hatalmas akar lenni, közben pedig állandóan mantrázza, hogy ő a ragadozó a prédák között. Na, hát mi az üzenet, ha nem ez? Annyira túlzásba viszi ezt a vonalat a Fontos vagy nekem, hogy mire nagy nehezen eljutunk a végső beteljesülésnek szánt végkifejletig, már csak örülünk, hogy végre túl vagyunk rajta. A katarzis elmarad, és csak a film által okozott frusztráció a néző jussa, amitől viszont én inkább megkímélnék mindenkit.
Kár érte, mert remek alakításokat láthatunk, mind Pike, mind Dinklage remekel a szerepében, és kifejezetten érdekfeszítő témát boncolgat a Fontos vagy nekem, de jót tett volna neki, ha jobban kiegyensúlyozza az bemutatott küzdőfeleket, és nem kizárólag azt akarja a néző arcába tolni, hogy valójában az önző és kíméletlen elmebetegek, akik a pénzért és hatalomért gyakorlatilag bárkin szemrebbenés nélkül átgázolnak, micsoda fantasztikus sikereket érhetnek el kellő állhatatossággal. Persze a végső konklúzió nem ez, mégis ebből olyan dózist kapunk, ami sokaknak lehet kellemetlen, és a végső feloldás messze nem érződik elegendőnek ahhoz, hogy helyreállítsa a morális egyensúlyt.
Akinek határozott igénye lenne rá, hogy visszataszító, aljas emberek mesterkedéseit szemlélje kellő feloldozás nélkül 118 percen át, bátran vesse rá magát erre az alkotásra, de mindenki más számára a Fontos vagy nekem megtekintése kétszer is meggondolandó.
Értékelés: 40%
Gyurina Illés
További kritikák:
Comments powered by CComment