Sok hűhó semmiért
Ezt is megértük, mozikba került az a képregényfilm, amelyet vélhetőleg a rajongók nagy része mozibemutató helyett inkább a netes videótékák polcain látott volna szívesen. Az új mutánsok az X-Men univerzum leghányattatobb sorsú tagjaként eredetileg 2018. áprilisában érkezett volna a filmszínházakba, de a többnyire a vállalati fúziók által táplált frusztráció és fejeltlenség, valamint egy világjárványnak köszönhetően rekord idejű halasztást sikerült elkönyvelnie, ezzel pedig mindenképpen felkerült arra a „szégyenlistára”, amely a forgatási és bemutatási kálváriáktól hangos alkotásoktól hemzseg. Lássuk hát megérte-e a mozikba küldeni egy olyan X-Men filmet, amelyet már jóval a bemutatója előtt utolérhetett a végzete.
Illyana Rasputin (Anya Taylor-Joy), Rahne Sinclair (Maisie Williams), Sam Guthrie (Charlie Heaton) és Roberto da Costa (Henry Zaga) négy mutáns tinédzser, akiket egy Dr. Cecilia Reyes (Alice Braga) által vezetett kórházban különítettek el. Amikor az újonnan érkezett Danielle ’Dani’ Moonstar (Blu Hunt) csatlakozik hozzájuk a létesítményben, furcsa események kezdenek kibontakozni, és a fiatal mutánsok ráeszmélnek, hogy bennük lakozó legnagyobb félelmeik akár a végzetüket is okozhatják.
Az új mutánsok becsületére írandó, hogy nem egy szokványos darab a képregényfilmek népes táborában és még a tavalyi, házon belüli Dark Phoenix oltári elhasalása után is tud valami újjal szolgálni. Végig az egyhelyszínes vonalon lavíroz és minden egyes percében a hat karakterére összpontosít, akik nem hagyhatják el a komplexum területét ezzel garantálva a grandiózus jelenetek és látványos akcióorgiák hiányát. A mérleg nyelve a tinédzser szereplők személyiségének és tragédiájának bemutatása felé billen, amely a film hosszát tekintve félúton még bőven súlypontban van. Josh Boone író/rendező (Csillagainkban a hiba) érezhetően valami egyedit, szokásostól eltérőt akart a képernyőre varázsolni, és azt sem lehet elvitatni tőle, hogy megtanult a tinédzserek nyelvén beszélni, fokozatosan adagolja a mutáns tizenéves lét drámáit, amely érezhetően az alkotás fő mozgatórugója, továbbá X-Men filmben az LMBTQ mozgalom sem volt még ennyire középpontba helyezve, elvégre nagyvásznon azonos nemű mutánsok közötti érzelmi kifejezések sohasem kaptak még ilyen releváns hangsúlyt.
A rendelkezésre álló 90 perc fenntartja az érdeklődést és habár a film nem nevezhető unalmasnak, a többnyire stúdiói nyomásra „kifejlődött” műfaji kavalkád egyfajta rossz szájízzel szolgál a végső megítélés tekintetében. Az egyhelyszínes karakterdráma és a tini képregény vonal a későbbiekben még akár működhetett is volna, amennyiben Az új mutánsok kellő hosszúságú lenne, illetve a későbbiekben egy folytatással szolgálna, de mivel félő, hogy a Josh Boone által megvágott és felügyelt verzió nem létezik, illetve a folytatás ténye erősen megkérdőjelezhető, így marad a kész műbe beletuszkolt horror, amely menthetné a menthetőt. Ugyanakkor az ilyen jellegű mozzanatok egyrészt túl ritkán tűnnek fel és nem szolgálnak akkora feszültségkeltéssel, hogy igazán megbotránkoztassanak, másrészt az R besorolás hiánya is garantálja a vér és verítékmentességet egyfajta zsákutcába terelve a kész művet.
2018 óta rengeteg pletykát lehetett hallani erről a filmről, megítélésén az sem segített, hogy az alkotói és stúdiói nyomás hatására idő előtt összeroppanhatott a saját súlya alatt, ebből kifolyólag érezhető volt, hogy Az új mutánsok nem fogja megváltani a világot, viszont most a filmszínházakba kerülve látszik igazán, hogy egy évek óta tartó kínlódás mekkora károkat tud okozni. Lelkére legyen írva, a próbálkozás valami új bemutatására megvolt benne, de végső soron egy tipikus példaként szolgál arra vonatkozóan, hogyan lehet érdekes karaktereket felvonultatni egy érdektelen alkotásban. Online tékákban a helye.
Értékelés: 50%
Keresztesi József
További kritikák:
Comments powered by CComment