Ez a You 3. évadja volt vagy Love 2. évadja?

Merült fel bennem a kérdés, valószínűleg, teljesen jogosan. Ezzel a sorozattal mindig is hadilábon álltam hiszen a guilty pleasure sorozatoktól nem szabad sokat várni, elvégre ahogy a megnevezés is mutatja, azért bűnös élvezet mert, amint racionálisan állunk a sorozathoz, meg is bukott! Ez a hozzáállás pedig eddig sikerre vitte a sorozatot. Nem véletlen, hogy a Netflix egy nappal a premier előtt be is rendelte a 4. évadot. Szóval, térjünk is rá, miért gondolom azt, hogy egyáltalán nem lenne szükség új évadra. Innentől már SPOILERES leszek, hiszen semmi értelmét nem látom, hogy visszafogott, ködösítő kritikát írjak egy olyan évadról, ami meg sem próbálta felülmúlni elődjeit. Ha próbálkozott is, elbukott benne!

"Me, a boy and his mom, who is usually great
but occasionally murders people with her bare hands."

Az új évaddal talán az a legnagyobb problémám, hogy az első két részben olyan remek történetet, sőt, történeteket vezettek fel az írók, amikkel később egyáltalán nem kezdtek semmit. A két lehetséges főszál közül egyértelműen a párterápiás történetet tartom az egyik legnagyobb kihagyott ziccernek! Adott egy remek színésznő, Ayelet Zurer, akit a sorozatnézők többsége leginkább a Netflixes Daredevilből ismerhet, aki dr. Chandrát alakítja, Joe és Love terapeutáját. Mindössze két részben szerepelt, pedig az írók úgy vezették fel, mintha hosszútávra érkezett volna, ráadásul teljesen meg is alapoztak ennek, hiszen nem csak az évad, de a széria egyik legjobb része is az volt, amiben ő is szerepelt. Nálam legalábbis a 3. évad első két része simán felkerült a legjobbak közé. Ehhez csatlakozott később a 6. rész is, de arra majd visszatérünk később. Szóval, adott egy terapeuta, aki nem tud semmiről, azt hiszi, átlagos házastársi gondokkal küzdő egyénekkel van dolga. Ez egy olyan remek, de legfőképp új dinamikát adhatott volna a sorozatnak, ami valószínűleg kiemelte volna a középszerek bugyrából. Nem akarok prédikálni, hisz ki vagyok én, de ha adott két sorozatgyilkos, akik átlagos életet próbálnak élni, gyereket nevelni, ráadásul azt hiszik, hogy lelkitársak és ehhez hozzáadunk egy terapeutát is, nos, szerintem a képlet innentől baromi egyszerű, nem? Hát, az írók szerint nem. Ugyanis dr. Chandrának egyetlen szerepe az volt, hogy pár rész erejére kibékítse a két agyamenteket.

"Neither one of you is gonna kill your spouse.
You're many things, but you are not murderers."

Két sorozatgyilkos és egy agyturkász. Innentől egyetlen lépés lett volna, hogy elrabolják a nőt, kialakítsanak neki egy szép és otthonos cellát majd minden gyilkosság után kikérik a véleményét, hogy hogy lehetnének jobb emberek. De, mint mondtam én csak egy átlagos néző vagyok, nem egy hollywoodi író. Mindenki döntse el maga, hogy velem vagy az írókkal ért egyet. Bárhogy is, abban biztos vagyok, még írói háttér nélkül is, hogy dr. Chandra a második karakter az évad során, akit minden potenciálja ellenére pamlagon hagytak. Bocs a szóviccért! Az első nem hiszem, hogy túl nagy meglepetés lesz, hiszen vele nyitottam ezt a kritikát. Love már a 2. évadban is kiemelkedő volt, főleg azok után, hogy a fináléban kiderült róla, hogy gyakorlatilag pont olyan, mint Joe. Éppen ezért vártam izgatottan az új évadot! Ehhez képest mindössze talán három vagy négy olyan részt tudnék mondani, ahol kihasználták a benne rejlő lehetőségeket és azt, hogy egy olyan hihetetlenül tehetséges színésznő van a csapatjukban, mint Victoria Pedretti. Ahogy fentebb is írtam, Love elvitte az egész évadot a hátán, ráadásul hátrakötött kézzel!

"- Did you even think about that before you buried an ax in our neighbor?
  - No, I didn't plan it like some psychopath."

Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy az írók miért hiszik azt, hogy elég, ha ugyanazt a történetet mesélik el újra meg újra, minimális új körítéssel. Joe rajong valami új nőért, Love pedig vagy megöli vagy pedig teljesen elborul az agya és máshol keres vígaszt, ami annyira karakteridegen, ráadásul a sorozat talán eddigi legvérlázítóbb húzása. Összefekszik az egyik új főszereplővel, Theóval, egy 19 éves fiúval, akinek ezen kívül semmi létjogosultsága nincs az évad során. Ráadásul annak a nőnek a mostoha fia, akit szintén Love ölt meg. Mindezt úgy beállítva, hogy Forty-t, a halott ikertestvérét látja benne és némileg Joe-t is, hiszen Theo néha nagyon kedvelhető, máskor viszont pont olyan elmebeteg, mint a drága férje, nem mellesleg egy lelki roncs, akár csak Love, Joe és persze Forty. Így nem is nagy meglepetés, hogy ez újabb vitákat szül a páros közt, de ezek is kimerülnek a szokásos Greg Berlanti féle szeret-nem szeret megoldásokban, ahelyett, hogy igazán kiaknáznák, hogy két elmebeteg gyilkos a főszereplő. Nyilván ezért nem csak Berlanti felelős, hiszen nem ő írja a sorozatokat, de a minta ettől még ott van szinte az összesnél. Ha már minta. Theo mostohaapját sem hagyhatom ki csak azért, mert az írók megtették. Adott egy informatikus férfi, többmillió dolláros céggel a háta mögött és a lehetőséggel, hogy beletekintsen Madre Linda összes térfigyelő kamerájába, sőt még azokba is, amik a házakat figyelik meg, hiszen gyakorlatilag az összes kütyüt az ő cége gyártotta, még a lakók gyűrűjét is, ami az egyén aktuális egészségi állapotát méri, ráadásul GPS is van benne! Nem hiszem, hogy ragozni kellene tovább főleg, hogy ez minden, amit Mattről lehet mondani mert a szezon 90%-át a szobájában tölti, és figyeli a kamerák felvételeit, amiken valamilyen "furcsa" oknál fogva sosem talál semmi fontosat! Nem, arra az utolsó percben kerül sor, ráadásul nem is neki, hanem a fiának. Ez a tipikus esete annak, ha szó szerint minden adott egy írókból álló csapatnak, de semmit sem tudnak megvalósítani belőle!

"- We are a team.
 - The best team."

Matten és Theón kívül, akik még említésre méltóak, azok Joe munkatársai, Dante és Marienne. Előbbinek később lesz igazán fontos szerepe, konkrétan a fináléban. Utóbbi pedig természetesen Joe legújabb célpontja. Gondolom, már senki sem fog meglepődni, hogy ezt a két karaktert is csak díszletnek hozták. Pedig két ténylegesen tehetséges színészről van szó, de a szokásos sablonokat leszámítva semmi nem történik velük. Azt persze nem lehet mondani, hogy az új szereplők közül senkit sem hasznosítottak az írók, hiszen itt van nekünk az évad két legfontosabb új szereplője, Sherry és Cary. A nevük csengéséből ki is lehet találni, mi várható tőlük nagyjából. Sherry a tipikus méhkirálynő, a város keresztmamija. Cary pedig a kigyúrt macsó, akinek a szerepe kimerül abban, hogy ugrik, ha az asszony fütyül és játssza az alfahímet. Bár ez mindkettőjükre igaz, hiszen ők is pont annyira elcseszett páros, mint Joe és Love, csak nem gyilkosok. Csak amíg a két főszereplő abban a tévhitben él, hogy képesek megváltozni, addig Sherry és Cary azt hiszik, ha mindenben egyetértenek, tökéletes lehet a kapcsolatuk. Szóval, a You féle sztereotípia még most sem tűnt el, de ez a sorozat lényege, szóval nem róhatjuk fel neki. Azt azért meg kell hagyni, ahhoz képest, hogy az elején azért imádkoztam, hogy öljék meg őket, a végére hozzám nőttek, mert olyanok, mint a csótányok, elpusztíthatatlanok és mindenből ki tudják hozni a legjobbat. Ezért is tartom őket Joe és Love tökéletes ellentétjének. Ők pont azt testesítik meg amit a gyilkos páros próbál elérni, mindenféle siker nélkül persze. Noha idővel jön a megvilágosodás, nem is akármilyen jelenet keretében, de addigra már nagyon késő, hiszen a nyolcadik résznél járunk, szóval gyakorlatilag csak a lezárásra maradt idő.

"Our love language is violence."

Mielőtt rátérnék arra, hogy miért nem tetszett, ahogy az idei évadot befejezték az írók, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy hálálkodjak, legalább egy kicsit, hiszen Love végre kapott egy saját epizódot, még ha nem is egy egészet, így Victoria Pedretti végre kiadhatott magából mindent. Először hallottuk őt narrálni, ami olyan vérfrissítés volt, amire régóta vártam már. Nálam toronymagasan a 6. rész lett az egész sorozat legjobb része! Még úgy is, hogy amikor nem Love volt képernyőn, akkor kicsit sem érdekelt, mi történik! Ez a rész volt arra a bizonyíték, hogy Love igen is többet érdemelt volna és sokkal többet lehetett volna vele kezdeni! Egyetlen részbe volt sűrítve egy esetleges újabb terhesség és a bonyodalom, amit okozhat. Dottie baromságainak elviselése, aki visszatérő vendég és üde fénypontja volt az évadnak. Akinek komolyabb szerepet szántak abban a maréknyi jelenetben, amiben szerepelt, mint a fentebb is említett elhanyagolt, új főszereplőknek. De egy Love-ról szóló epizódból nem maradhat ki egy visszatérő meglepetés vendég sem, akiről, megvallom őszintén, egy percig sem gondoltam, hogy visszatér! Forty úgymond visszatérése emelte igazán magasba ezt az epizódot, még ha néha eléggé elborult dolgok történtek is vele. Viszont így legalább némileg Love megkapta lezárást. Elindult Forty halálának feldolgozásának irányába. Kár, hogy erre már nem maradt sok ideje.

"Remember pretending to be orphans? That was fun."

A végére pedig maradt a fekete leves, a finálé! Na, most, ez nyilván egyéntől függ és bevallom, némileg elfogult is vagyok, hiszen a Love-ot alakító Victoria eléggé a szívemhez nőtt az elmúlt évek alatt, de ahogy azt fentebb is írtam, a fő problémám a fináléval az, hogy még utoljára belém rúgtak a készítők. Utoljára még megmutatták, mennyire veszélyes is tud lenni Love. A sorozat időfonalát tekintve hetekkel előre bekészített magának egy tervet Joe ellen, ami be is vált volna, ha a férje vak lett volna. És pont ez a dinamika hiányzott az esetek 90%-ban az új évadból. Az, amikor Joe és Love egymásnak feszül és próbálnak egymás eszén túljárni, az nálam olyan mértékű hanyagság az íróktól, amit nem tudok megbocsájtani. Ezért említettem a kritika eléjén, hogy a guilty pleasure sorozatokhoz nem szabad racionálisan hozzáállni. De, amikor konkrétan az ember képébe nyomják, hogy tudnák máshogy is csinálni, akkor egyszerűen képtelenség elmenni szó nélkül ezek mellett. Love egy olyan eszméletlen monológot lenyom Joe-nak arról, hogy milyen módon ölte meg az első férjét, ami megjegyzem, nem volt hatalmas meglepetés, hisz mindig gondoltam rá, de eddig abban a tévhitben éltem, gondolom nem csak én, hogy Love csak Joe-val ilyen kattant és az előző férje természetes halált halt. Lehet mondani, hogy véletlen történt, de ennyire szerintem senki sem naiv. Majd mindezek után, (megjegyzem második megnézésre esett csak le) bemártja a konyhakés nyelét méregbe, hogy Joe-t is lebénítsa, hogy el tudjon vele beszélgetni. Konkrétan a hideg futkosott a hátamon, ahogy Victoria alakítását néztem és tudatosult bennem, hogy nagyon mérges vagyok az írókra! Persze, mivel a sorozat főszereplője Joe így megmenekül és az írók még utoljára a mi hátunkba is kést szúrnak.

"I'm gonna save our fucking marriage."

Ha az a tény, hogy megölték (legalábbis egyelőre így tűnik) a sorozat legjobb karakterét nem lenne elég, a végére még kapunk egy baromi erős narrálást Love-tól, ahogy "felolvassa" a Joe által írt búcsúlevelet, miközben szól Taylor Swift és Bon Iver dala, az "Exile". Aminek a dalszövege tökéletesen megjósolta, mit fogok érezni a finálé után!

"I think I've seen this film before and I didn't like the ending."

A végét persze a szokásos módon zárták, egyetlen meglepetéssel. Joe átadta a fiát Danténak és a férjének, hogy neveljék fel ők. Ami az eddigi legtisztább cselekedete volt, majd elhúzott Párizsba megkeresni Emily-t. Mármint Marienne-t.

Szóval, mint az látható, hiába voltak hihetetlen jó pillanatai az évadnak, összességében egyáltalán nem azt kaptam, amire vártam. Ami lehetne akár pozitívum is, ha a fentebb is olvasható hiányosságok meglettek volna. Legalább az, hogy kihasználják a legalapvetőbb dolgot, Joe és Love kapcsolatát! Mivel a készítők nem becsülték meg őt, én az ő búcsújával zárnám ezt a hosszú kritikát, némileg reménykedve, hogy a 4. évadban visszatér valamilyen formában, hiszen nem ez lenne az első, hogy egy halottnak hitt karakter visszatér.

"Barátaim és szomszédaim… megköszönném, hogy tárt karokkal fogadtatok. De… nem így volt.
Kezdettől fogva elítéltek a múltam, a testem,  a gyereknevelési módszereim miatt.
Aki nem tökéletes, mindent elveszít. Én nem vagyok gyáva! Bármit megteszek a családom védelmében."

 

Értékelés 70%

Solt Dávid