A Warner nem csak filmes fronton támad a Dc-vel.

A DC Comics és a Warner élő szereplős filmjeinek szenvedő pályafutását már jó ideje szemmel követheti a nagyérdemű. Bár az Aquaman jelenleg is döntögeti a rekordokat, nem rég érte el a milliárdos álomhatárt a bevételi listákon és a Wonder Woman is nagy siker volt, de azért még nem minden rózsaszín a filmes fronton. Ezzel szemben az animációs fronton továbbra is letaszíthatatlanok a trónról. Persze az is igaz, hogy nem nagyon akad kihívójuk. Erre a tényre erősít rá a tavaly nyáron bemutatott „The Death of Superman” ami gyakorlatilag a 2007-es „Superman: Ítéletnap” újragondolása, de mondjuk úgy, végre kaptunk egy igazi képregény adaptációt, hisz a 2007-es film csak kapargatta az 1993-ban kiadott képregény történetének felszínét, míg ez a változat végre ízig, vérig olyan, amilyennek lennie kell. Ez főképp azért igaz, hiszen ezúttal nem egy filmbe tömörítették bele az egész történetet, hanem kettőbe. Az első fejezet címéből kitalálható a lényeg, főleg ha a néző már látta a 2007-es változatot. Luthor szokás szerint ügyködik egy terven, aminek következtében Doomsday elszabadul és a Liga kénytelen megküzdeni vele. Természetesen, senki sem tudja megállítani, így minden felelősség Supermanre hárul. A köztük levő harcot egyszerűen zseniálisan csinálták meg, minden egyes képkocka, animáció a helyén van, a zene remek és a csata végi jelenet fenomenális. Nem emlékszem rá, hogy anno az Ítéletnapnál ekkora hatással lett volna rám hősünk halála, mint itt.

A Lois és közte szövődött kapcsolatot is sokkal jobban ábrázolták itt, megfejelve némi intrikával, hiszen Clark egyértelműen Lois párja, viszont Superman bensőségesebb viszonyt ápol társával Wonder Womannel is. Sokan azt hinnék, egy szerelmi háromszög irritáló és már nagyon elcsépelt, igazuk is van, itt viszont csak annak tűnik fel, aki nagyon figyel rá. Superman halála után pedig a világ egy emberként gyászol, majd jön a fekete leves. Itt térnék rá idei filmünkre, a „Reign of the Supermen”-re. Előre leszögezném, nagyon nagy DC Comics rajongó vagyok és a képregényeik közül ez utóbbi különös kedvencem, így értelemszerűen nagyon vártam és nagyon kritikus vagyok vele. De mielőtt részletezném a véleményem, azért írnék pár sort a történetről is. Mint, ahogy azt írtam, Superman halála után a világ védelme az Igazság Ligára maradt, Lois és Clark szülei továbbra is gyászolnak és él bennük a remény, hogy Clark talán még él, hiszen a teste eltűnt. Eközben Lex továbbra sem pihen és próbálja betölteni az űrt, nyilvánvalóan önös érdekből. Ezért egy Lex Corpban dolgozó tudóssal közösen megpróbálja klónozni kedvenc köpenyesünket. A kísérletek sikerrel zárulnak, így születik meg Superboy, később, Connor Kent.

Akit eleinte szimplán Supermanként mutatnak be és próbál befogadni az emberiség is. Nagyon jól megragadták a karaktert, eleinte kicsit irritáló és flegma, pont, mint egy tinédzser, de ahogy halad a történet előre, úgy lopja el az egész show-t. Akik ismerik a karaktert, azok tudják, miért is olyan, amilyen, akik pedig nem, azoknak most nem is árulnám el, hiszen ettől csak jobb lesz a film. Superboy bemutatásának estélyét viszont beárnyékolja egy titokzatos másik Superman, ő lenne Eradicator, akinek ereje közel akkora, mint az eredeti változaté, viszont ő jóval radikálisabb, mint Clark. Ennél többet nem is mondanék róla, hiszen ő az egyik legfontosabb szereplő a filmben. Kettőjükön kívül még megkapjuk a jók közé Steel-t aka John Henry Ironst, akinek a neve azoknak mindenképp ismerős lehet, akik látták a ’97-es Steel c. filmet Shaquille O’Neal főszereplésével. Negyedikként csapódik közéjük Cyborg Superman, akinek alteregóját a képregényeket nem ismerők kedvéért ismét csak nem árulnám el. Ő lesz az, akiben az emberek először meglátják az igazi Supermant és egyúttal neki köszönhető az is, hogy az új Supermanek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. De ahogy mindennek, ennek is meg van az árnyoldala, hiszen érkezik egy titokzatos ellenség, aki úgy fest, hogy Cyborg Supermant irányítja. A sok csetepaté közepette pedig a Liga is eltűnik, az emberek őket is halottnak nyilvánítják, jó okkal, a helyüket pedig a Cyborg alakulat veszi át, akik látszólag segíteni akarnak, de csak lélektelen katonák, akiket valódi emberekből toboroztak és egyetlen céljuk elhozni a sötétséget és átvenni a hatalmat a Föld felett. A helyzet egyre kilátástalanabb, hiszen nincs Igazság Liga, Superman is halott és a megmaradt három Superman képtelen felvenni a harcot az ellenséggel. De, hogy van-e remény, azt már a filmből kell kiderítenetek.

A magam részéről elmondhatom, hogy nem csalódtam a filmben, nagyon tetszett, viszont a mai divatnak ez sem tudott ellenállni és olyan fölösleges monológok árnyékolják be, mint a „Make Metropolis safe again.” ami ugye direkt utalás a jelenlegi amerikai elnök „Make America great again” szlogenjére. Viszont ettől és pár apróságtól eltekintve nem tudok rosszat mondani a filmről. Az animáció és a zene továbbra is remek. A karakterek közül minden főszereplőnek van értelme és nem csak dísznek vannak ott. Sőt még az egyes random mellékszereplők is jól meg lettek írva, van, aki egyenesen vicces volt. Szóval minden adott a jó szórakozáshoz. Ha kedvencet kellene választanom, akkor egyértelműen Superboyt mondanám, akinek a hangját egyébként a Gotham sorozatból is ismert Cameron Monaghan adja. Ezúton is szeretném nem csak őt, de a többieket is megdicsérni, mert ismét kitettek magukért. Akit érdekel az ilyesmi, nézzen utána a castingnak mert nem semmi gárdát csődítettek össze erre a két filmre.

Összegzésként pedig annyit, hogy minden képregény rajongónak kötelező eme két film, és akik csak szimplán jól akarnak szórakozni, azok is nyugodtan tehetnek vele egy próbát.

Ja, és ne kapcsoljátok ki a lejátszót a creditet látva, hiszen lesz egy jelenet a film végén is!

Értékelés: 80%

Írta: Solt Dávid