Új legenda születik

Míg a Marvel Cinematic Universe új elbeszélési stílusokkal és megközelítésekkel kísérletezett az idei évben első négy eredeti Disney+ sorozat megjelenésével, a nagy képernyős történeteik megközelítése a megszokott módon zajlanak. A filozófia továbbra is az, hogy a kasszasikereik hatalmas események közepette bontakoznak ki, minden új filmnél erőteljes és karizmatikus karakterek mutatkoznak be igencsak grandiózus kalandok középpontjában. Nyilvánvaló, hogy ez a megközelítés fenomenálisan működött az elmúlt 13 évben, és a filmek túlnyomó többségének sikerült is a vászonra varázsolt látványelemekkel lenyűgöznie a közönséget, viszont Destin Daniel Cretton rendező Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája című filmje valamelyest más hangulatot tükröz magából azt eredményezve, hogy legjobb jeleneteiben a legsikeresseb kínai harcművészfilmek stílusgyakorlatait láthatjuk visszaköszönni.

A Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája ahogy sejtettük egy újabb eredettörténetet mutat be a Marvel rajongók számára, amely szerencsére a legtöbb esetben sikeresen lemond a korábbi filmekben oly jellemző személyiség felismerés és az ezzel járó számos szerencsétlen helyzetkomikumok áradatáról, helyette már teljesen kibontakozva találkozhatunk Shang-Chi karakterével (Simu Liu), igaz, elrejtve valódi kilétét, San Franciscoban álnév alatt éli mindennapjait legjobb barátjával (Awkwafina), és láthatóan nem törekszik arra, hogy bármiért is felelősséget vállaljon valamint bármi érdemlegeset is letegyen az asztalra. De mivel egy Marvel filmről értekezünk óramű pontossággal halmozódnak a bonyodalmak, kiderül, hogy Shang-Chi valójában Wenwu (Tony Leung) fia, aki évezredek óta hataloméhesen egész dinasztiákat dönt meg, köszönhetően annak a 10 gyűrűnek, amelyeket az alkarjain visel és amelyek nemcsak lassítják öregedését, de igencsak hatékony fegyverként is működnek. Wenwu meg van győződve arról, hogy Shang-Chi elhunyt édesanyja, Jiang Li (Fala Chen) még mindig életben van, és egy másik világ csapdájába esett, ennek hatására hamarosan súlyos döntéseket hoz annak érdekében, hogy visszaszerezze szeretett feleségét. Az apja erőfeszítéseit megkérdőjelezve fő karakterünk pedig megérti, hogy nincs más választása, mint szembenéznie démonjaival, kezdve nővérével, Xialinggel (Meng'er Zhang) való találkozással.

A távol-keleti allűröket pengetve nyilvánvalóan óriási Marvel akciókat kapunk a nagyvásznon, ebből a szempontból eddig Joe és Anthony Russo Amerika kapitány: A téli katonája című filmje volt a franchise egyik igazán nagyágyúja, viszont jelen esetben egy olyan alkotással gyarapszik az univerzum eszköztára, amely túlmutat a fenti Marvel filmen. Amit az alkotók ebben az esetben elértek az sok tekintetben letaglózó. Brad Allen kaszkadőr koordinátor és Destin Daniel Cretton olyan varázslatos jelentsorokat komponáltak meg, amelyekben a harcművészek irreális sebességgel mozognak a leglátványosabb helyszínek közepette, a szívünk pedig úgy zakatol minden ütés-rúgás váltásnál mintha épp most jöttük volna egy futómaratonról. Az előzetesekben már bemutatott buszos akciójelenet elképesztően szórakoztató és izgalmas felvezetésként szolgál a film első felvonásában, elképesztő látni, ahogy a hős teszi a dolgát, miközben csapdába esik egy mozgó szűk helyen, és ahogy átleng az üléseken és a kézi kapaszkodókon keresztül. Ugyanakkor a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája nem csak ezeket a harcművészeti stílusbravúrokat emeli egy másik szintre, hanem a díszletek és CGI terén is rendesen kitesz magáért, olykor-olykor egy kész fantáziavilágban találjuk magunkat és a vizuális hatások, amelyek a film nézése közben érnek minket igencsak figyelemre méltóak, ennek ellenére az nem vitatható el, hogy a nézők egy bizonyos hányadának a kevesebb néha több elv jobban érvényesült volna.

A családi konfliktusok és a feszesre vágott küzdőjelenetek között a Marvel legújabb felvonása akkor működik a legjobban, amikor a legintimebbnek mutatja magát, és maga az alapanyag is ugyanilyen jellegű végső leszámolásért könyörögne, viszont a stúdió itt újfent nem hazudtolja meg magát azt eredményezve, hogy az apa-fiú személyes csatározása látványosan felhígul egy túlvilági fantáziavilág előtérbe kerülésével valamint annak minden közhelyes puffogtatásával (világot fenyegető tétek, óriási CGI-szörnyekkel harcoló seregek). Azt nem mondanám, hogy ezek, a film utolsó hányadára összpontosult látványos CGI csatározások rontanak a tíz gyűrű legendája renoméján, hiszen bőven akadnak olyan jelenetek, amelyek továbbra is tartogatnak számunkra izgalmas pillanatokat, valamint a CGI szörnyek megtervezése is kifejezetten hatásosra sikerültek. Ugyanakkor ezáltal könnyen egyfajta kettőség alakulhat ki a nézőben és azt az érzetet keltheti, hogy a film első felére oly jellemző kung fu gyökereket az alkotók valójában nem bátorkodtak elcibálni az epilógusig, ehelyett visszanyúltak a jó öreg romboljunk le mindent, amit csak lehet megközelítéshez.  

A Shang-Chi és a Tíz gyűrű legendája végét tekintve pedig már tisztán látható, hogy a történet folytatása elkerülhetetlen, az pedig már most borítékolható, hogy az univerzumon belüli bemutatkozás letudásával új hősünket olyan kalandban láthatjuk majd viszont, amelyben teljes mértékben kamatoztatni tudja elnyert képességeit, az egész pedig nem lesz ellensúlyozva az eredettörténetek minden nyavalyájával, kezdve a komótos flashback jelentektől egészen a hős kialakulásának pillanatáig. A Marvel univerzum legújabb fejezete töretlen siker, sok nagyszerű pillanattal, megközelítésében és karaktereiben valami újat tudott letenni az asztalra, de végső soron pont a Marvel 13 év alatt kialakult stílusa hátráltatja a teljes kibontakozásban.

Értékelés: 70%

Keresztesi József