Mads Mikkelsen és a youtuber esete 

Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a szokásommal, de ahogy tavasszal egyre melegebbre fordul az időjárás, előszeretettel szoktam olyan filmeket és sorozatokat keresni, amelyek kifejezetten hideg, akár fagyos környezetben játszódnak. Így éppen jókor, áprilisban jutott el hazánkba a Sarkvidék (eredeti címén: Arctic) című izlandi kaland-dráma. A kinti napsütést hatékonyan ellensúlyozzák a fagyosan csillogó jégmezők és a rettenetes erejű hóviharok. A tizenkilenc napig tartó forgatás igencsak próbára tette a stábot mind fizikai, mind pedig mentális értelemben, és ez a makacs kitartás meg is látszik a képsorokon. Joe Penna brazil származású rendező, aki eddig youtuberként és rövidfilmjeivel mutatkozott be a nagyközönségnek, első egészestés filmjével nagyot akart dobbantani. És mondanám is, hogy dobbantott. De inkább csak lépett. 

A film egy remek döntéssel, in medias res kezdődik, máris láthatunk egy Overgård (Mads Mikkelsen) nevű pilótát, aki valamikor és valahogyan lezuhant az északi sarkkör közelében. Szerencsére nem fárasztanak minket a hatásvadász felvezetéssel, ahogy próbáljuk megismerni a később lényegtelenné váló karaktereket a főhőssel való interakciójuk során, illetve látványos CGI-robbanásokat sem kapunk a repülőgép-katasztrófa demonstrálásaképpen. Egyszerűen ott találjuk magunkat a mínuszok közepén egy rendkívül fegyelmezett és talpraesett túlélővel, aki mindent óramű pontossággal lát el maga körül, legyen szó a hóba vájt S. O. S. felirat letakarításáról, a kézi vezérlésű segélyhívó működtetéséről vagy a lékhalászatról. Gázpalack híján a férfi a halat nyersen eszi meg, de a fagy elől behúzódva, kimérten, asztalnál ülve, késsel fogyasztja el. Próbál életben maradni, próbál ember maradni. Egyelőre csak nézegeti a távolban a hegyeket, nem igazán tudja felmérni, van-e értelme elindulni valamilyen település vagy menedékhely felé, hiszen nincs nála térkép. Ez a statikus állapot rendkívül hatásosan van felvezetve. A helyzetében megrekedt férfi egykedvű monotóniája olyan erősen jelenik meg a vásznon, hogy számomra időnként Tarr Béla A torinói ló című művének képsorai ugrottak be. Rövidesen azonban változik a széljárás; az Overgård segítségére siető mentőhelikopter lezuhan, ripityára törik, s a benne ülő pilóta szörnyethal. Másodpilótája, egy fiatal édesanya (Maria Thelma Smáradóttir) azonban túléli, de súlyosan megsérül a hasán, olyannyira, hogy ettől kezdve szinte egyszer sem tér magához – lényegében élet és halál közt lebeg. Főhősünk kimenti a gépből, és megpróbálja ellátni sérülését, hallal táplálni, életben tartani. Igyekezete azonban nem hoz látható eredményt, így kénytelen rászánni magát, hogy a roncsok között talált térkép, illetve egy szán segítségével a sebesült asszonyt húzva induljon el azon menedékház felé, amely kis szerencsével még elérhető közelségben található. Útjuk azonban természetesen számos nehézségbe ütközik, a nő nem tér magához, hősünk ereje pedig egyre csak fogy…  

A film legnagyobb erénye a kiváló operatőri munka mellett egyértelműen Mads Mikkelsen játéka. Saját bevallása szerint még sosem volt számára olyan nehéz egy forgatás, mint e film készítése során. Látszik, mennyire komolyan vette a feladatot – minden percben hiteles és profi, és erre szükség is volt, mert ez a film szó szerint egy one-man show, Mikkelsen pedig úgy vitte el a hátán a filmet, ahogyan roppant nehéz csomagját vonszolta a jégmezőkön. Mivel a szövegkönyv itt nem bővelkedik filozofikus monológokban, mint a norvég Magam ura vagy a lakatlan szigeteken játszódó Számkivetett esetében, a dán színész kénytelen volt nonverbális eszköztárára hagyatkozni, azt pedig jól tudjuk, hogy éppen az erőssége (például A vikingek felemelkedésében karaktere teljesen néma volt). Miatta lehet azt mondani, hogy az a 98 perc, amíg a film lepereg, egészen hamar elrepül, hiszen szívesen nézzük igyekezetét, és őszintén reméljük, hogy ez egy olyan univerzum, ahol nem történhet meg, hogy egy olyan jó ember, aki az utolsó leheletéig vonszolja magával a talán percek múlva halott, ismeretlen embertársát, nyomtalanul eltűnjön az arktiszi jégmezőkön. Ami viszont kifejezetten fájó pont volt a Sarkvidékben, az az átgondolatlan alapkoncepció. Ebben a zsánerben már sokféle nézőpontot láthattunk, s illett volna valami újító szándékot mutatnia a rendezőnek. Egy bátrabb forgatókönyvvel, a kiszámíthatóság kiiktatásával, esetleg egy művészibb irány megtalálásával (ahogy arra a film első harmadában láttunk is példát) igazán kiemelkedő darab születhetett volna. Így azonban bosszantóan középszerűvé vált, a végére pedig teljesen ellaposodott. Nagy kár érte, de ha van kedvünk dideregni egyet az egyre melegedő tavaszi napokban, vagy nem akarjuk kihagyni Mads Mikkelsen jeges kalandját, akkor bátran tegyünk vele egy próbát.  

Értékelés: 65%  

Bozó Katalin