Bosszú, őrület, és élőholtak.

A Netflix eredeti koreai sikersorozata, a Kingdom (itthon A Királyság titkai címen fut) 2019-ben rajtolt el, azóta már a második évadon is túl vagyunk, és egy kifejezetten izgalmas, jól felépített történelmi-politikai-horror sorozatot üdvözölhettünk benne, ahogy arról már korábban írtam, én kifejezetten kedveltem, és lelkesen vártam a folytatást. Sajnos azonban közbejött a világjárvány, és a sorozatok forgatása még a szokásosnál is lassabban zajlik, azonban most mégis kaptunk egy bő másfél órás „speciális epizódot”, hogy ne maradjuk Kingdom nélkül, ez lett a Kingdom: Ashin of the North. Tulajdonképpen ez a film egy részben önálló kiegészítő történet lett, ami a széria fő sztorivonalának hátterét, annak előzményeit mutatja be, helytállók tehát a készítők által megosztott információk, melyek szerint fontos összekötő kapocsként szolgál majd a második és a remélhetőleg rövidesen érkező harmadik évad között. Ez az előzményfilm azon túl, hogy valóban sokat hozzátesz az alapsorozat egyébként sem egyszerű történetéhez, annak ellenére is, hogy pusztán egy „kiegészítő”, mégis egy remekül sikerült, teljes értékű darabja a Kingdom szériának.

Az Ashin of the North évekkel az első évad történései előtt veszi kezdetét, amikor a Csoszon királyság épp csak elkezdte kiheverni a japán inváziót, az északi határvidékén meglehetősen törékeny békét igyekeznek fenntartani a dzsürcsi törzsekkel, akik a déli ország gyengeségét kihasználva gyülekeznek és támadásra készülnek. Ezen a meglehetősen veszélyes területen helyezkedik el egy apró dzsürcsi falu, amelynek alapítói egykor Csoszon királyának fogadtak hűséget, ezzel kivívták a többi északi törzs megvetését, azonban a falu lakói jelenleg is csak elnyomott, megalázott alattvalói a csoszoni uraknak, és még mindig csak reménykendek, hogy egy napon a királyság elismeri őket. Ebben a faluban lakik a fiatal Ashin (Kim Shi-Ah), akinek apja, Ta Hab (Kim Roi-ha) a település elöljárója egész életében eltűrte a csoszoniak kegyetlenségét és bármit hajlandó a parancsukra megtenni, hogy a népe egyszer majd jobban élhessen. Amikor egy csoscsoni parancsnok, Min Chi-rok (Park Byung-eun) a határvidéken holtan talál néhány északi dzsürcsit, és rájön, hogy a saját táborának katonái végeztek velük, attól tart, hogy az egyébként is nyugtalan törzsek ezt hadüzenetként értelmezik, ezért elküldi északra Ta Habot, hogy terjesszen álhíreket, miszerint a határsértőket egy tigris mészárolta le. Közben Ashin a haldokló édesanyja betegségére kutat az erdőben valamilyen gyógymód után, és felfedezi azt a különleges virágot, amiről a nézők már jól tudják, hogy a Kingdom sorozatban minden baj forrása lesz, de a lánynak hosszú utat kell még bejárnia addig, míg az eredeti széria eseményei beindulnak. Az Ashin of the North cselekménye tartogat néhány kifejezetten erős drámai pillanatot és nem várt fordulatot, szerencsétlen főszereplőnek annyi árulást és megaláztatást kell elviselnie, hogy a végén egyáltalán nem meglepő módon megtört elméjében kialakuljon az a pokoli terv, aminek következményeiről tulajdonképpen a Kingdom előző két évadja szólt. Ashin borzalmas életútját és motivációit sikerült igazán nagyszerűen bemutatnia a filmnek.

A díszletekre, kosztümökre, maszkokra ezúttal sem lehet panasz, ahogy azt már a korábbi évadokban is megszokhattuk, a legtöbb fronton minőségi látványvilágban van részünk, bár ezúttal a kulturális központoktól távoli határvidéki helyszínek miatt nélkülöznünk kell a díszes palotákat, és rendkívül sok jelenet játszódik sötétben, de a profi operatőri munka révén ez kevéssé zavaró, inkább felerősíti a film baljóslatú hangulatát. Az egyetlen dolog, ami viszont minden máshoz képest rosszul néz ki, az az élőholt állatok számítógépes animációja, sajnos a megvalósításuk jócskán hagy kívánnivalót maga után, főleg akkor, amikor valódi emberekkel érintkeznek, de én a magam részéről ezt is hajlandó vagyok megbocsátani a filmnek, hiszen minden más tekintetben kiváló darab, meglehet, erre a részletre már nem jutott elég pénz.

kingdom ashin of the north netflix032000x1270 1

A színészek többsége ugyancsak remekel, már a sorozat második évadja során is határozottan éreztem a változásokat a színészek alakítása terén, hiszen sokat visszavettek a szembetűnő keleti allűrökből, a túlzott érzelmi reakciókból és gesztusokból, de az Ashin of the North mintha már célirányosan a nemzetközi elvárásoknak megfelelően lett volna gyártva, a főszereplők játékában immár nyoma sincs a keleties túlzásoknak. A felnőtt Ashint alakító Jun Ji-hyun teljesítménye kimagasló, de a többi főszereplőre sem lehet panasz.

A történet összességében nagyszerű, viszont akadnak a cselekménynek bizonyos pontjai, amelyek kissé feleslegesnek hatnak, akárcsak néhány karakter, mint például az északi határsértőket lemészároló nemes, aki egyetlen jelent után sosem kerül elő többet, vagy a (mostanság nagyon népszerű) zombi tigris, aminek élőholt mivolta egyáltalán nem tesz hozzá semmit a sztorihoz, ellenben a szerepeltetése csak még szembetűnőbbé teszi a CGI silányságát. A horror-faktorból is jelentős mértékben visszavettek, ami viszont egyáltalán nem hiba, hiszen ez a film elsősorban egy karakterdráma, és Ashinra fókuszál, ami pedig pazarul működik, így egyáltalán nem kelt hiányérzetet, hogy a tomboló zombik csak sokára bukkannak fel. A megalázott fiatal lány szenvedéstörténetét sikerült felettébb ízlésesen tálalni, bár tényleg brutális dolgokon megy keresztül, a film nem visz semmit túlzásba, nem túl explicit, és nem öncélú, ami mostanában ritka erény.

ashin of the north2000x1270 1

Azt a néhány, valójában elhanyagolható negatív apróságot leszámítva örömmel jelentem ki, hogy az Ashin of the North egy kitűnő plusz adalék a Kingdom sorozat világához, én örültem a sok apróságnak is, melyek révén kicsit jobban megismerhettem a középkori Koreát, és a film tökéletesen megágyazott Ashin karakterének, hogy a harmadik évad során a korábbi felvonásokban megismert főszereplők egy igazán ördögi, mégis érthető jellemű ellenféllel legyenek kénytelenek szembesülni. Szükség volt erre a speciális epizódra, és nem csak a történet kiegészítése miatt, hanem ezért is, hogy ismét felkorbácsolja a nézők érdeklődését eziránt a kiváló koreai sorozat iránt. Kíváncsian várom a következő évadot.

 

Értékelés: 80%

Gyurina Illés

 

 

Comments powered by CComment