Egy félreértett nagyravágyó vagy egy igazi bűnöző zseni?


Az Inventing Anna a Netflix legújabb nagydobása, ami ráadásul egy igaz történet alapján készült. Mielőtt belekezdenék a sorozat elemzésébe és, hogy miért is éri meg megnézni, újra leszögezném, hogy ez egy spoileres kritika, hiszen nehéz lenne úgy írni róla, hogy nem beszélünk a lényegről. Ráadásul mivel igaz történet alapján készült, így a végeredményt amúgy is tudja a többség. Nem kívánom összemérni a valóságot és a sorozatot, hiszen bőven akad a sorozatban olyan, ami igazából nem is történt meg vagy épp sokkal jobban kiszínezték a dráma érdekében. Ennek ellenére, ez a sorozat a maga 9 részével, ami részenként egy órás, egy újabb olyan Netflix alkotás, ami megérdemelten foglalja el a helyét az élen. Még akkor is, ha a kritikusok és a nézők túlnyomó része nem így gondolja. Igazából magam sem értem, miért kap ennyi sarat ez a sorozat. A legtöbben arról írnak, hogy túl hosszúak a részek, így végig sem nézték, szerintem észre sem veszi az ember, hiszen gyorsan pörögnek az események. A másik, amit említenek, hogy a főszereplőt egyébként zseniálisan alakító Julia Garner akcentusa borzasztó és irritáló. Ezt tisztáznám is azok felé, akik még esetleg nem látták a sorozatot. A színésznő nem véletlen beszél így hiszen a valódi Anna is így beszélt. Ez nem német és nem is orosz akcentus, ez több ország és kultúra összemosása. Most pedig térjünk rá arra, miért is jó ez a sorozat. Innentől pedig spoilerek következnek!

Inventing Anna 1

A sorozat főszereplője, Anna Delvey vagy valódi nevén Anna Sorokin, aki egy teljesen átlagos orosz bevándorló családból származik. Szüleivel Németországba költöztek még kislány korában, ahol gyorsan megunta az unalmas életet és sokkal többre vágyott. A divat világában, a New York-i elit köreiben akart élni és ő maga is naggyá akár válni. Mivel ez csak úgy nem sikerülhet, főleg egy iskolázatlan lánynak, akinek még csak háttere sincs, ezért kitalált egy saját személyiséget, így született meg Anna Delvey. Egy nagyon gazdag német család örököse. A legfőbb célja az volt, hogy saját céget alapítson, ami főleg művészek támogatásáról szólt volna, természetesen nagyon komoly VIP szekcióval, amit csak a nagyon gazdag emberek használhattak volna. Ilyenből több is van New York-ban, így nem volt könnyű dolga, főleg mivel az üzleti világot hatalmas többségben férfiak uralják, ráadásul ő még csak 25 éves. Ettől függetlenül mindössze pár év alatt sikerült mindenkit meggyőznie arról, hogy tényleg egy nagyon gazdag és nem kevesebb, mint 67 millió dolláros örökség várományosa. Nagyjából négy évig sikerült is fenntartania a látszatot, aztán 2017-ben letartóztatták, hiszen már a sokadik szállodában élt úgy, hogy nem fizetett semmit. Letartóztatása után került a Rikers Island-i fegyházba amíg a tárgylás tartott. Ekkor ismerkedett meg az újságíróval, aki megírta élete sztoriját, Vivian Kenttel, akit a valóságban egyébként Jessica Presslernek hívnak. A sorozat mondhatni rajtuk keresztül mutatja be a történteket. Miközben Vivan keresi az infókat a cikkéhez, megismerjük azokat az embereket, akiket Anna átvert, vagy csak szimplán köze volt hozzájuk. Mindezt természetesen ugrálva az időben.

Inventing Anna 2

Anna életének egyik legfontosabb tényezője egyértelműen Rachel volt, aki a Vanity Fair magazinnál dolgozott és Anna állítólagos barátnője volt. Ő volt az, aki végül segített elfogni Annát is Los Angeles-ben. Mondhatni bosszúból, hiszen egy marokkói nyaralásuk során 62.000 dolláros számlát csinált neki. Azt már mindenki döntse el maga, mit gondol Rachelről, aki a több évig tartó ismeretségük során egyszer sem fizetett semmit, hiszen Anna állt mindent. Szóval gyakorlatilag csak behajtotta a számlát, még ha nem is a legjobb módon. Ráadásul kárpótolva is lett, többszörösen is. Ami számomra is meglepő volt, hogy mennyien kitartottak Anna mellett, egyesek még a családjukat is beáldozták érte, például az ügyvédje, Todd Spodek. Noha a kapcsolatuk nem volt felhőtlen és mindketten kihasználták egymást, főleg Todd, hiszen ő egy kisstílű ügyvéd volt csak, akit senki sem ismert, Anna pedig ugye szabadulni akart, de nagyon értett ahhoz, hogy a jó embereket válogassa maga köré. A fentebb említett Vivant (Jessica) is, aki nem csak, hogy több hónapos terhesen, egészen a szülés pillanatáig nem hagyta abba a cikk írását, de még a szülés után is képes volt Annával maradni és kideríteni mindent. A munka során tényleges barátság szövődött köztük, ami a sorozat talán egyik, ha nem a legjobb része. Öröm volt nézni a kezdeti adok-kapokot köztük, amiből a végére egy amolyan anya-lánya kapcsolat alakult ki, de az élcelődős stílus szerencsére megmaradt. A sorozat másik fénypontja egyértelműen Neff, aki mondhatni az egyetlen és igazi barátja volt Annának, aki tényleg vele maradt elejétől a végéig. Természetesen őt is egy valós személyről mintázták, az ő nevét viszont nem változtatták meg. Nem mellesleg, ő az egyetlen, akinek visszafizette a tartozását! Szerintem ez is sokat elmond Annáról egyébként. Az én szemléletemben úgy jött le legalábbis, hogy csak azokat verte át, akik valóban meg is érdemelték.

Inventing Anna 3

Most pedig rá is térnék a főszereplőre, Annára, akit a zseniális Julia Garner alakított, nem is akárhogyan. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Anna Delvey nem olyan karakter, akit könnyen meg lehet formálni, nagyon összetett személyiség, aki nem csak okos, hanem egy igazi zseni. Nem, nem csak azért zseni mert fotógrafikus memóriája van! Azért is zseni mert egy olyan világban, ahol mindent a férfiak uralnak, még egy nagyon gazdag nő is alig vagy egyáltalán nem tud érvényesülni, de neki sikerült, mindössze 25 évesen és tényleg nem sok választotta el a hatalmas sikertől. Abba most nem szeretnék belemenni, hogy helyeslem-e azokat a dolgokat, amiket csinált vagy sem. Ezt mindenki döntse el saját maga. Az viszont tény, hogy bárhol is él az ember a világban, ha nem vagy kemény akkor elsöpörnek és még csak vissza sem néznek, hogy jól vagy-e. Ezt a sorozat pedig tökéletesen ábrázolja, amit manapság elég kevés alkotás tud megtenni, főleg ebben a polkorrekt világban. Az, hogy Anna szemszögéből láthatjuk a New York-i elit világát, tökéletes bepillantást nyújt abba, milyen gátlástalan is ez a világ. Ahogy a mondás is tartja: „Az erős eltapossa a gyengét.” Sok dolgot rá lehet sütni Annára, hiszen egyáltalán nem egy ártatlan lányról beszélünk és ezt a sorozat sem rejti el, ugyanakkor teljesen reálisan bemutatja azt is, hogy vannak a lánynál sokkal nagyobb bűnözők is ebben a világban, akik sokkal többet loptak és sokkal több embernek ártottak, mégsem kaptak érte semmilyen büntetést. Valószínűleg az a sorozat legnagyobb erőssége, hogy bár próbálja megkedveltetni velünk Annát, teszem hozzá sikeresen, amolyan YOU féle módon szurkolunk a „gonosznak”, de mégsem annyira, hogy ne felejtsük el közben, hogy igazából egy bűnözőről van szó. Vagy csak egy lány, aki szeretett volna érvényesülni egy olyan világban, ahol egy hozzáhasonlónak semmi esélye nem lett volna? Mint mondtam, ezt döntse el mindenki maga!

Inventing Anna 4

A sorozatnak azért van negatívuma is. Az egyik, hogy hiába hosszúak a részek, (részenként 1 órás mind, kivéve a finálé, ami majdnem másfél órás) egyszerűen túl gyors a tempó. Őszintén szólva, szerintem simán el lehetett volna ezt húzni 2 évadra, amire egyébként még akár lehet is esély, csak én már nem látom értelmét, hiszen megtudtunk mindent. Ami engem illet én szerettem volna, ha jobban bemutatják azt a négy évet, amit a New York-i elit társaságában töltött. A másik negatívum, hogy sajnos nem minden karaktert tudtak megkedveltetni vagy szimplán érdekessé tenni. Ott van például Anna pasija, Chase, a tech-guru, akire nagyon sok időt szántak, szerintem teljesen feleslegesen. Miközben ott volna Nora, egy idős asszony, aki pont azt képviseli, amit Anna el akart érni és mégis alig kapott teret. Ezektől és pár nagyon apró dolgoktól eltekintve nem tudok rosszat mondani a sorozatról. Akiket nem ijeszt meg, hogy hosszúak a részek és szeretik az ilyen történeteket, azok mindenképp tegyenek vele egy próbát!

Értékelés: 75%

Solt Dávid

Comments powered by CComment