Szerelmeslevél az együtt töltött pillanatokhoz - rajongóktól rajongóknak

A Bosszúállók: Végjáték a Marvel moziverzumának 22. alkotása. 2008-ban, a Vasember bemutatójakor a legmerészebb álmodozók sem sejthették, hogy szűk 11 év alatt további 21 produkcióval bővül a filmfolyam. Ennél is nagyobb bravúrnak mondható, hogy a temérdek folytatás ellenére a rajongói várakozások e film kapcsán élénkebbek, mint a franchise történetében valaha. A stúdió összekapcsolódó filmjei - a Marvel kapitány bevételeit is figyelembe véve - eddig összesen nagyságrendileg mintegy 18,5 milliárd dollárt termeltek, ami szintén egyedülálló eredmény. Minden, a filmek hosszú során átívelő utalás, apró részlet Thanos feltűnéséhez vezetett. Mivel a Végjáték egy hosszú éveken át gondosan tervezgetett kirakós utolsó darabkája, a teljes kép után áhítozó, hűséges rajongók kiemelt figyelme indokoltnak mondható. A film külön érdekessége, hogy nem csupán a 3. fázis lezáró szerepét tölti be. Anthony és Joe Russo rendezők nyilatkozata alapján az 1-3. fázis együttes neve Végtelen saga. E nagyobb logikai egység lezárását célozza a negyedik Bosszúállók film. Maratoni, 182 perces játékideje valóban erre utal. Lássuk, sikerült-e megalkotni azt a koronaékszert, amire évek óta vártunk.

Aki otthonosan mozog a moziverzum berkein belül, pontosan tudja, mely filmek fűződnek a Russo testvérek nevéhez. Álljon itt a dicsőséges lista: Amerika kapitány: A tél katonája, Amerika kapitány: Polgárháború, Bosszúállók: Végtelen háború. A felsoroltak mindegyikét a széria kiemelkedő és meghatározó alkotásai között tartjuk számon. Ily módon a rendezőpáros vállát nem csupán a 22 filmből álló monstrum emlékezetes lezárásának felelőssége nyomta, az önmaguk által egyre feljebb és feljebb helyezett léc is fenyegető magasságokba került. Ha mindez nem volna elég, a Végtelen háború közvetlen folytatásaként, kvázi másik feleként is helyt kellett állnia. Hogy sikerült-e neki? Részben igen. Mindezen elvárásokat, azért voltam kénytelen felvázolni, hogy ez a részsiker megfelelő kontextusba kerüljön. A személyes véleményem az, hogy a Végjáték összességében nem a páros legjobb filmje. Ettől függetlenül az átlagosnak mondható MCU szintből gyakorlatilag minden tekintetben kiemelkedik. Ha a Végtelen háború esetében azt mondtuk, a film elvár bizonyos fokú jártasságot nézőitől az univerzumon belül, a Végjáték esetében ez hatványozottan igaznak tekinthető.

A győzelem összességében tehát megvan, de közel sem oly tiszta és egyértelmű diadal, mint azt a korábbi tendencia alapján várhattuk volna. Eddig úgy tűnt, a rendező duó játszi könnyedséggel birkózik meg a nagyobbnál nagyobb feladatokkal. Itt, mindennek a végén egy-egy pillanatra meginognak, térdre azonban nem rogynak az emberfeletti teher alatt sem. A cselekmény itt-ott botladozik, a dramaturgia hullámzó, akad néhány logikai bukfenc is. Mindezek nem eget rengetően nagy hibák, csupán karcokat vájnak a koronaékszernek szánt gyémánt felszínébe, ami így nem kelti egy tökéletesre csiszolt ékkő benyomását. Azon nyomban hozzá is tenném, ezt ennél sokkal jobban valószínűleg nem is lehetett volna megszerkeszteni. Annyi szereplőt, szálat, és cselekményívet kellett egy nagyon sok karú mérlegen egyensúlyozni, amibe gyaníthatóan a legtöbbeknek beletörne a bicskája. Jelen esetben inkább inog, mint dől, ez pedig elismerésre méltó teljesítmény.

Sajnos ezeken túl is akadnak problémák, egyes karakterek szinte kifordulnak eddigi önmagukból. Bizonyos esetekben már-már parodisztikus mértékben. Ide kapcsolható a film hangulati hatásmechanizmusának gyengesége, ami közvetlen elődjének egyik kiemelkedő erőssége volt. Természetes, hogy a drámai feszültséget olykor humorral kell oldani, ugyanakkor különösen ügyelni kell arra, hogy a poénok véletlenül se a drámaiság kárára dolgozzanak. A Végjáték esetében két alkalommal is sikerül belefutni ebbe a hibába.

Tökéletlensége ellenére a végtelen kövek történetének méltó lezárása. Számos olyan pillanatot felvonultat, ami a szérián belül instant klasszikussá teszi. Ilyen minőségében a legmerészebb rajongói elvárásoknak is képes megfelelni. Aki szereti a Marvel filmeket, garantáltan nem csalódik majd. A film alatt végigkísért az érzés: ezt a történetet kizárólag rajongóknak készítették olyan alkotók, akik maguk is az általuk teremtett világ szerelmesei.

Ez esetben nem túlzás a filmtörténeti alkotás jelző használata. Méltán foglalhatja el helyét a Titanic, Király visszatér, Avatar sorában. A Végtelen háborúval kéz a kézben a 2010-es évek popkultúrájának csúcsteljesítménye, amire generációja méltán lehet majd büszke. Az MCU jövőjével kapcsolatban egyelőre bizonytalan vagyok. Egyrészt friss az élmény, másrészt nem sokat tudunk a stúdió távlati terveiről. Most azt mondanám, hogy a Végtelen háború és Végjáték együtt jelentette a csúcsot. Ennél feljebb egyszerűen nem lehet licitálni történet, cselekmény és látvány terén sem. Én volnék a legboldogabb, ha sikerülne megcáfolniuk a gondolataimat. Mindenesetre ezt a 22 filmet már nem veheti el tőlünk senki, ha sosem készülne több Marvel alkotás, akkor is hatalmas ajándékkal lettünk gazdagabbak.

Értékelés: 90%

Gorzó János