Nincs nagy változás a héten.
Első helyen nyitott a Támadás a Fehér ház ellen 3: A Védangyal bukása, a Gerard Butler nevével fémjelzett akció franchise legújabb darabja, aminek korábbi darabjait is szerette a közönség, bár a kritkusok sosem voltak oda érte. Az eddigi legdrágább rész 80 millióból készült, és most az USA-ban 21 millióval nyitott, ami persze nem sok, de az előző rész is ugyanennyit tudott elérni. A nemzetközi bevételek majd szépen sikeressé teszik ezt a részt is, a színész pedig már korábban lenyilatkozta hogy nem zárkózik el egy esetleges folytatástól sem.
A második helyen a Jó srácok, ami még 11,7 milliót kalapozott össze, világszinten már közelít az 50 millióhoz, ami a készülési költség több mint duplája. R-besorolású vígjátéktól ez igencsak nagy szónak számít.
A harmadik helyen Az oroszlánkirály, még mindig rendületlenül tartja magát a Disney élőszereplős feldolgozása. Ezúttal 8,1 millióval gyarapította az Egeres cég számláját, kíváncsiak leszünk lesz-e még olyan adaptáció ami ezt a rekordot is meg tudja dönteni. Összességében látszik, hogy nyár vége van, kicsit pang a filmipar is, de nem kell félni szeptember elején robban az Az - Második fejezet, és jönnek még igazán jó filmek a továbbiakban is.
Összességében így alakult az Amerikai TOP 10 (az adatok dollárban értendőek):
- Támadás a Fehér ház ellen 3: A Védangyal bukása (21 millió)
- Jó srácok (11,7 millió)
- Az oroszlánkirály (8,1 millió)
- Overcomer (7,9 millió)
- Halálos iramban: Hobbs & Shaw (7,9 millió)
- Aki bújt (7,5 millió)
- Angry Birds 2 - A film (6,3 millió)
- Lidérces mesék éjszakája (6 millió)
- Dóra és az Elveszett aranyváros (5,2 millió)
- Volt egyszer egy... Hollywood (5 millió)
Ti mit néztetek a hétvégén?
A cikk a boxofficemojo.com adatai alapján készült el.
További cikkek, hírek:
Comments powered by CComment