Kicsit berozsdásodott, de a moziba vágyók számára tökéletes

2020. július 2-án debütált a hazai mozikban a Tate Taylor által rendezett Ava című akció-krimi. Ez a nyár első nagyobb premierje, amely kétségtelenül bőven hagy kivetni valót maga után, ennek ellenére egy remek élmény újra ellátogatni az itthoni filmszínházak egyikébe és megtekinteni egy friss filmet. A magam részéről leginkább két dolog miatt döntöttem úgy, hogy megnézem ezt az alkotást: az első a mozihoz készült előzetes, amely felkeltette az érdeklődésemet, a második pedig a filmhez összeszedett igen erős szereplőgárda.

A történet szerint a korábban mintadiák Ava zűrös családi háttere miatt meglehetősen elkanászodik, bánatát alkoholba, valamint drogba folytja, kilátástalanságát végül a seregbe való beállása menti meg. Persze ezen a ponton még a műfaj megszokott módján történnek a dolgok, hiszen Ava később egy titkos bűnszervezet berkei keveredik. A hálózattól hivatásszerűen azt a feladatot kapja, hogy számára ismeretlen, de annál befolyásosabb célpontokat iktasson ki.

Onnan vesszük a fel a fonalat, hogy a bérgyilkos Ava-nak egyik pillanatról a másikra, egyszer csak a saját élete forog kockán, illetve saját magáért kell küzdenie – mind a magánéletében, mind „szakmai” értelemben. Arra, hogy tulajdonképpen miért is, nem igazán kapunk logikus magyarázatot. A filmben szimbolikus apafigurát alakító, Duke (John Malkovich) mondja el a lánynak, hogy a szervezet, ahol dolgozik, következő célpontja maga Ava. 

A film hangulata, atmoszférája véleményem szerint kifejezetten komolyra illetve feszültre sikeredett: igazi adrenalinbombaként éltem meg az egészet. Nagyon tetszett a lendületes, illetve dinamikus tempó, amit a film diktált, szinte egy percre sem álltunk meg. Sőt, még jó, hogy nem, hiszen a játékidő mindössze 96 perc volt, így valljuk be, nem sok ideje volt a filmnek kibontakozni, rögtön belecsaptunk a közepébe. Ezért is történt például az, hogy Ava eredettörténetét az első öt percben gyorsan le is zavarták, amit egyébként imádtam, ugyanis remek vágásokat, betűtípusokat alkalmaztak, illetve jelen volt a filmben a már többször is alkalmazott, főleg kémfilmekben látott, VHS effekt. A film fokozatosan építkezik, magyarázatot a kérdéseinkre Ava múltjával kapcsolatban a film apró darabjaiból rakhatjuk ki, mintha egy puzzle-t próbálnánk összerakni, folyamatosan fenntartva érdeklődésünket.  

Talán a mozi közepe felé éreztem némi leülést, azonban ezt a párbeszédek gyorsan elfeledtették velem. Ha már itt tartunk, akkor megemlíteném, hogy a film körülbelül utolsó fél órája számomra kicsit érthetetlen volt. Én személy szerint erősen azt éreztem, hogy a készítők kicsit elfáradtak, illetve kifogytak az ötletekből és egyszerűen már nem tudtak mit hozzá tenni a forgatókönyvhöz. Ezért is történt az, hogy próbáltak kicsit időhúzóbb jeleneteket, valamint párbeszédeket a cselekménybe szőni, ami viszont egyáltalán nem állt jól a filmnek sajnos. A befejezéssel nem voltam teljesen elégedett, kicsit befejezetlennek éreztem: nyitva hagyott számomra egy-két kérdés. A befejezésben benne volt a film folytatásának gondolata is… (feltéve, ha az első rész nem lesz bukta).

avakép

A sztori véleményem szerint nem túl kreatív, hozott elemekből építkezik, ezek nagyrészét már láthattuk korábbi alkotásokban. Elég kiszámítható volt a cselekmény, tudni lehetett, hogy hova fog kifutni az egész, illetve rengeteg klisés húzás volt benne. Akció, illetve látvány tekintetében a film szerintem abszolút jól kivitelezett. Nincsenek világot megváltóan nagy cselekedetek, ne számítsunk óriási robbantásokra vagy autós üldözésekre, illetve nincs itt semmi féle CGI parádé, viszont van elég sok látványos, valamint jól megkoreografált küzdelem. Az operatőri munka az elvárt szintet hozta, kétségtelenül szép felvételek készültek, de nem volt bennük semmi különleges. A vágás is abszolút rendben volt, kivéve a harcjeleneteknél. A legnagyobb hiba az volt, hogy túl gyorsan váltakoztak a kamera nézetek, illetve időnként túl közelről vették a küzdelmeket, és ez kicsit, nekem legalábbis zavarta a szememet. Az utolsó technikai szempont, amire kitérnék, nem más, mint a zene. Megmondom őszintén nem nagyon emlékszem a zenékre, annyi azért nyilvánvalóan megvan, hogy passzoltak a jelenetekhez, de nem volt egy életre szóló sound track, az biztos. 

Térjünk rá kicsit a színészi alakításokra. Először is itt van nekünk az Ava-t alakító Jessica Chastain, aki szerintem jól hozta a karakterét, igazán kemény, dögös volt, kifejezetten jól állt neki ez a bérgyilkos szerep, szívesen látnám még hasonló karakter megformálójaként a közeljövőben. Rajta kívül itt van még Colin Farrel, mint rosszfiú, véleményem szerint Ő is jól alakított, a megszokott szintet hozta, illett hozzá ez a fő gonosz szerep, kicsit hasonlónak éreztem, mint az Úriemberekben. Végül, aki még említést érdemel, az nem más, mint John Malkovich, mint Ava főnöke avagy a nagygóré, neki sajnos elég kevés játékidő jutott, de azokban a jelenetekben is remekül alakított, egyszerűen nem lehet belekötni, hiszen Ő egy legenda. Rajtuk kívül is voltak azért nagynevek a filmben, mint például Common, illetve Geena Davis, de ők igazából csak mellékszereplők voltak, nem tettek hozzá sokkal többet a filmhez, ezért sem gondolnám, hogy érdemes Őket megemlíteni.

Jessica Chastain Ava movie

Nos, összeségében ennyi. Az Ava nem lesz az év mozija, az már biztos, azonban egy remek élményt, kikapcsolódást tud nyújtani a moziba vágyók számára. Ne legyenek nagy elvárásaink vele szemben, nincsenek benne nagy megfejtések, azonban a látványos, jól kivitelezett akciójelenetek, illetve dinamikus történetvezetés talán lesz elég jó, hogy a nézők elégedetten távozzanak a termekből. 

 

Értékelés: 70%  

Volosin Dániel

 

További kritikák:

Comments powered by CComment